Sikert aratott a fesztivál

2022.06.14. 12:06

Felemelő produkciókat adtak a tehetséggondozó program fiataljai

Mohay R.

Huszadik alkalommal gyűlt össze népes diáktársaság a hétvégén az egész országból a Leőwey Klára Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) művészeti fesztiváljára. Az ötlet huszonkét éve született meg az intézmény akkori igazgatónője, dr. Szolcsányi Jánosné és Zalay Szabolcs, a gimnázium mai vezetője fejében. A cél az volt, hogy a Helikonhoz hasonló, nagyszabású, színvonalas összművészeti programra hívják össze diákokat az ország összes AJTP képzéséből.  Eddig egy alkalommal maradt el, egyszer pedig online tartották a fesztivált a járvány miatt.

– A programban részt vevő diákok egyszer már találkoztak egymással Zánkán a tanév eleji közös táborban, az előkészítő év végén Pécsen látják viszont egymást, nem utolsó sorban bejárjuk velük a várost is, megnézzük a helyi nevezetességeket – mondta Zalay Szabolcs igazgató.

Összesen húsz iskolából, a pécsiekkel együtt közel ötszáz fiatal gyűlt össze, akik film, prózamondás, színjátszás, tánc, hangszeres zene, versmondás, ének, irodalmi-, képzőművészeti alkotás és egyéb kategóriákban is nevezhettek, melyeket szakmai értékelés, valamint bronz, ezüst és arany minősítések követtek, majd gálával zárult a rendezvény. A városban a résztvevők közös fotókat is készítettek, majd minden iskola elhelyezte lakatját a híres pécsi lakatfalon.

– Én a színjátszó előadásokat néztem végig zsűritagként, felemelő élmény volt, hogy tizenkét színdarabot láthattunk. A legtöbbjük igen magas szintű drámapedagógiai munka eredményeként született – számolt be az igazgató.

– Olyan amatőr színjátszás tanúi lehettünk, ahol meg tudott nyilatkozni a fiatalok kreativitása. Ezek a diákok még nagyon őszintén és hitelesen adják át magukat a játéknak, képesek a nézőt átemelni egy másik szférába. Úgy gondolom, katartikus előadások születtek.  Igen jól szerepelt a pápai Türr István Gimnázium csapata, akik a fődíjat kapták. Arany minősítést nyert a Kaposvári Klebelsberg Kollégium, bronzot az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium színjátszó csoportja. A pécsiek is sikert arattak, ezüst minősítésben részesültek – tette hozzá. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában