Gratulálunk!

2023.03.29. 13:58

Magyar Örökség Díjjal tüntették ki a Szigetvári Várbaráti Kört

Március 25-én, szombaton a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében más rangos díjazottakkal együtt „honismereti, tudományos, ismeretterjesztő tevékenysége, a Zrínyi-kultusz határok nélküli átadása” elismeréseképpen Magyar Örökség Díjat vehetett át a Szigetvári Várbaráti Kör.

Zs. K.

 

Csikány Tamás dandártábornok, egyetemi tanár laudációjában úgy fogalmazott: ez idáig több mint hatvan kötet látott napvilágot, legnagyobb munkájuk a Szigetvár története című tanulmánykötet. Emellett a kör tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Szigetvár a leghősiesebb város címet viselheti. A jelenlévők egy bemutató kisfilmen keresztül ismerhették meg a Kör több mint hat évtizedes tevékenységét. 

A díjat alapító Magyarországért Alapítvány egyik fő feladatának tekinti a magyar kultúra múltbeli és jelenkori, közismert és kevésbé ismert kiemelkedő teljesítményeinek, személyiségeinek népszerűsítését, ezzel is elősegítve azt a szándékot, hogy a szellemi értékek újra a figyelem középpontjába kerüljenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában