„Fontos Vagy Nekünk”

2023.07.19. 12:00

Nem hagyják veszni Drávaszög néprajzi örökségeit

Rajnai-Zsíros Krisztina

Forrás: „Fontos Vagy Nekünk” Egyesület

A siklósi székhelyű „Fontos Vagy Nekünk” Egyesület kiemelt feladatának tekinti, hogy az érintett területek gyermekkorú lakosságával megismertesse szűkebb hazájuk, az úgynevezett Külső- és Belső-Drávaszög néprajzi múltját, az ősök mesterségeit, kultúráját gasztronómiáját, kézművességét, szokásait. E cél érdelében magyarországi és az utóbbi két évben a horvátországi magyarlakta településeken élő gyermekek részvételével drávaszögi hagyományokra épülő tábort szerveztek Siklóson. Mivel az egyesület önerőből a tábort nem tudná megvalósítani, idén negyedik alkalommal nyújtották be pályázatukat a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez.

Az idei, mindössze 150 ezer forintos támogatás kevésnek bizonyult az elmúlt 3 évben nagy sikert aratott programhoz hasonló esemény lebonyolításához, ugyanakkor az egyesület lelkes és aktív tagjainak leleményességével egy igen tartalmas, nagy sikert aratott, egynapos pécsi és drávaszabolcsi kirándulással ebben az évben is sikerült megvalósítani a népi hagyományok továbbadását a fiataloknak. Mészárosné Bakán Anita, valamint Horváth­né Horváth Ildikó lelkes vállalásával és dr. Burján Istvánnak, a pécsi Néprajzi Múzeum vezetőjének köszönhetően a kiránduló 25 gyermek múzeumpedagógiai órán vehetett részt. Többek között hallhattak a gyermekek a régi időkben szokásos kenyérsütésről is.

Forrás: „Fontos Vagy Nekünk” Egyesület 
Forrás: „Fontos Vagy Nekünk” Egyesület 

A nap végére a koronát az a kenyérsütés tette fel, melynek lebonyolítását a drávaszabolcsi önkormányzat segítőkészsége tette lehetővé azzal, hogy a falu közepén nemrégiben elkészült sütőkemencében a drávaszabolcsi asszonyok és az egyesület lelkes tagjai bemutatták a gyerekeknek a régi idők kenyérsütését megelőző, kenyértésztából készült lepények elkészítését.

Forrás: „Fontos Vagy Nekünk” Egyesület 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában