Megelevenedik a régmúlt

2023.08.10. 11:30

Összesen tizenhat perc nosztalgikus kirándulás Pécsett

A dokumentumfilm jelzőt kapják meg azok az alkotások, amelyek a valóságot hivatottak bemutatni. Ezeknek a filmeknek az eredetpontja 1911, amikor egy kilencven perces alkotást gyártottak Angliában Scott kapitány déli sarki expedíciójáról. És ez elindított szépen egy hullámot. Ebben az írásban ezt a vízfodrot lovagoljuk meg, de csakis úgy, hogy Pécs áll a középpontban.

Czeczon Enikő

Ugyan Pécs megjelent már nagyjátékfilmeken, de az igazi valóságot, az itt élő embereket a dokumentumfilmek még hitelesebben tudják visszaadni. 

A neves család 
Élt egy amatőrfilmes Pécsen, aki 1939-ben elkészített, nem sokkal a második világháború kitörése előtt egy színesben forgatott filmet Egy nap Pécsett címen. A direktor neve Hamerli Antal. Ez a családnév összeforrt Pécs nevével. Ott van a kesztyűgyártás, a vasipar, a vaskereskedés, a szállodaipar, amelyeken mind rajta hagyták kezük nyomát, amellyel Pécs hírnevét öregbítették. 

Igazi csoda 
Igazi mérföldkőnek számít 1938, amikor Hamerli Antal megkapta a 16 mm-es Kodak kameráját, amivel elkészítette az Egy nap Pécsett című filmjét. Ez az alkotás egyébként megtekinthető a YouTube-on is, és hát mi megnéztük. Az amatőrfilmezés csodájának is nevezhetnénk, főleg, hogy a második világháború kitörése előtt forgatták le színesben, és még díjat is kapott érte. 1939-ben a Magyar Amatőrfilm Szövetség pályázatán második helyezést ért el. 

Van története 
A film összesen tizenhat perces, de van története, eleje és vége. Azzal indít az alkotás, hogy látunk egy kézhez kapott levelet, amelyen azt olvashatjuk, hogy Budapestről érkezik egy vendég, aki autós idegenvezetőt keres, hogy mutassa be neki a város nevezetességeit. A filmben a Hamerli család tagjai, rokoni, valamint szakmai kapcsolatok révén a kor üzleti és művészeti életéből is feltűnnek szereplők. 

Mik láthatók benne? 
Mintha mi is turisták lennénk, úgy szemléljük meg a vasútállomást gőzmozdonyos vonattal, a Zsolnay-szobrot, a villamost, a Széchenyi teret a Hunyadi lovasszobor nélkül, a dzsámit a régi kupolával, a Ferencesek templomát mindkét Gebauer-freskóval, a Balokányt, a Hadapródiskolát, a Dóm teret, a Mecsekoldalt, a Tettyei romokat, a Mindenszentek templomát és az akkor újdonságnak számító további épületeket. 
 

Pécsiek mesélnek a városról

A tüke fenomén című alkotás egy 2010-ben készült áldokumentum- és pécsi imázsfilm, amelyben olyan Pécshez kötődő személyek bukkannak fel, mint Katus Attila, Jakabos Zsuzsanna, Felcser Máté, Kamarás Iván, Lakner Tamás, Beck Zoli, Lovasi András, akik megosztják a városra és az itt tapasztalható atmoszférára vonatkozó emlékeiket, gondolataikat. A filmnek van egy televíziós és egy rendezői változata, amelyek elérhetők a YouTube felületén. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában