Botrány a közönségtalálkozón

2023.10.30. 15:55

Rasszista hangnemmel vádolja Farkas Franciska a pécsi írót (frissítve)

Farkas Franciska, ismert magyar színésznő, drámapedagógus, modell, szociális munkás hétfői Facebook-bejegyzése szerint botrányba fulladt egy, a pécsi Uránia moziban rendezett közönségtalálkozó, amelyen Balogh Robert pécsi író volt a moderátor.

Bama.hu

Fotó: Móricz Sabján Simon

Az október 25-i Sopsits Árpád Mellékszereplők című új filmjének közönségtalálkozóján történtekkel kapcsolatban a színésznő arról számolt be, hogy beszélgetőpartnere, Balogh Robert eltévesztve az esemény napját, 20 percet késett, majd - mint írta - „ezek után folyamatosan sértegetett és lenézve, lesajnálva provokált és bántott folyamatosan (…)”.

,,Rasszista, rosszindulatú és korlátolt” volt a pécsi író összes megszólalása Farkas Franciska szerint, aki azt is hozzátette, hogy a végén már olyan szinten volt bántó a moderátor, hogy a nézők felálltak és elkezdtek bekiabálni és leállították az egészet.

A Kultik Pécs - Uránia mozi vezetősége elnézést kért tőlem és kijelentették, hogy elhatárolódnak Balogh Robertől – tudatta a bejegyzésében Farkas Franciska, aki egyúttal köszönetet mondott a mellette kiállóknak.

Frissítés: megszólalt a mozi

Horváth Szilvia, a Kultik Pécs - Uránia Mozi marketing munkatársa lapunknak úgy fogalmazott, hogy borzasztóan sajnálják az esetet. Mint hozzátette, Balogh Roberttel (akit egyébként tavaly Pécs város sajtódíjával tüntetett ki Péterffy Attila polgármester), többször dolgoztak együtt és – úgy fogalmazott – „soha még csak a nyomát sem véltük felfedezni annak, hogy ne ő lenne a legmegfelelőbb személy ennek az eseménynek a levezetésére”.

Egyúttal közölte, hogy egészen egyszerűen nem értik azt, ami történt és abszolút szeretnének elhatárolódni attól. Horváth Szilvia jelezte azt is, hogy ő, illetve a Kultik ügyvezetője is elnézést kért a színésznőtől és a film forgalmazójától. „Aki ismeri az Urániát, műsorszerkesztését, programkínálatát, az pontosan tudja, hogy tőlünk semmi nem áll távolabb, mint bármiféle rosszindulatú hangvétel” – hangsúlyozta.

Horváth Szilvia annyiban pontosította Farkas Franciska bejegyezését, hogy mivel nem állt alkalmazásukban, ezért nem rúgták ki Balogh Robertet, ugyanakkor ettől kezdve nem tudnak vele együtt dolgozni.

Balogh Robert a Facebookon reagált

Lapunk megkereste Balogh Robertet, aki jelezte, hogy hamarosan egy Facebook-posztban reagál a történtekre.

Balogh Robert hétfőn este nem sokkal 21 óra után Hogyan lettem rasszista? Címmel terjedelmes Facebook-posztban reagált a történtekre. A bejegyzésben a többi között ismerteti a közönségtalálkozóról való késésének okát, amely szerinte olyan attitűdöt eredményezett a színésznőnél, ami miatt kérdéseit Farkas Franciska támadásként értékelte.

Saját szavaival erről a következőket írta Balogh Robert: „arra nem számítottam, hogy minden egyes kérdésemből sértődés támad. Már ott a színpadon. A színésznő jól látható mimikájából, a kérdéseim közbeni félhangos reakcióiból azt éreztem, hogy semmi sem tetszik neki, amit kérdezek. Félreértés ne essék, nem sértegettem, nem támadtam, természetesen ilyen nem állt szándékomban, és a kérdések sem voltak támadók, pláne nem sértők, szándék szintjén egészen biztosan nem.”.

Egyúttal megjegyezte: azt természetesen nem tagadja el, hogy a színésznő ezt akkor, vagy később hogyan élte meg. „Én csak azt érzékeltem, hogy láthatóan, és a közönség számára is közvetítve ezt, nem szívesen válaszol a kérdéseimre, ezért is igyekeztem vagy másképp feltenni nagyjából ugyanazt, vagy más irányba menni” – közölte a pécsi író.

Mint beszámolt róla, Farkas Franciskának „azzal is baja volt, amikor különböző formában arra kérdeztem rá, hogy a származása miatt érte-e sérelem a pályája során. Sértődés volt a reakció erre is”. A színésznő azon szavaira, amelyek szerint az ominózus esemény „végén már büdös cigányozás ment” Balogh Robert szó szerint úgy reagált: „én voltam már életemben büdös zsidó, büdös sváb és büdös cigány is. Egy biztos, fogalmam sincs, mire utal itt, vagy mit és kit idéz, mert én ilyet nem mondtam.”. Posztját a következőképpen zárta: „Szóval, ha én vagyok Magyarországon a legnagyobb rasszista, akkor itt nagyon jó világ van!”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!