Emlékezetes előadás

2023.11.19. 15:40

„Az irodalomnak az a feladata, hogy a személyeset általánossá tegye”

November 18-án harmadjára vette be a Szabadkikötő pódiumát az Ez neked irodalom? programsorozat, ahol Holczer Dávid költővel és drámaíróval Rónoki Bertalan beszélgetett, a zenét pedig A PROTAGØNISTA szolgáltatta, és egy roppant emlékezetes előadást valósítottak meg.

Czeczon Enikő

Fotó: Rónoki Bertalan

Már az indulás is érdekes és szokatlan volt, hiszen a moderátor, Rónoki Bertalan kenyeret, kolbászt, padlizsánkrémet is hozott, és kis falatkákat készített belőle, ahogy az egy tökéletes házigazdához illik. Miközben ő ezzel foglalatoskodott az est zenei fellépőjének egy szál gitáros előadását élvezhettük, majd az étek elkészülte után elkezdődött a beszélgetés, amely során érintve volt Faludy György, a színház, a táblaavatások, a készülő alkotások, a Dériné ösztöndíj, saját versek és még sok minden más. A felolvasás vége pedig igazán felejthetetlenné vált, mert zene és vers egyszerre működött együtt, és az egyiknél Holczer Dávid még a színpadról is lejött, és úgy szavalt, miközben a közönség tagjainak szemébe nézett, ezzel is sokkal erőteljesebben átadva az éppen elhangzott szöveget.

Az előadás végén pedig beszélgettünk a költővel, akitől megkérdeztük, hogy mit is jelent számára az irodalom:

– Nekem az irodalom egyszerre a világ értelmezése és reflexió a világra. Alapvetően vannak megéléseink a világgal kapcsolatban, viszont ezek nagyon személyesek. Az irodalomnak valahol az a feladata, hogy a személyeset általánossá tegye, tehát hogy olyan konkrét szituációkat, vershelyzeteket találjunk, ami a személyes helyzetből kiindulva általánosságban beszél egy jelenségről, aminek a lényegét tárja fel magán a jelenségen keresztül.

Beszélgetésünk során felvetődött az a kérdés, hogy hogyan lehet valakit megfogni az irodalommal, hogy lehet bevonzani ebbe a világba. Holczer Dávid szerint akkor fog valaki irodalom iránt érdeklődni, amikor egy kritikus, analitikus gondolkodás kialakul az embernél, azaz, hogy akkor fog valaki komolyabban az irodalommal foglalkozni, amikor túl lép azon, hogy egy könyvnek jó a története, és mélyebb összefüggéseiben próbálja a világot is értelmezni.

Mivel ennek az eseménynek egyszerre főszereplője az irodalom és a zene, ezért kíváncsiak voltunk, hogy az est felolvasója hogyan is látja e két dolognak a kapcsolatát, egymásra épülését. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a zene segíti a befogadást, úgy olvad össze a kettő, hogy a néző nem kezdi külön választani a kettőt, nem kezdi szétboncolgatni, és ezáltal sokkal tarthatóbb a figyelem.

A december sem telik el Ez neked irodalom? nélkül, és mondhatni, hogyha még nem is túl erősen, de az esemény gyökerei kezdenek sokkal szilárdabban a talajban maradni, és egyre több érdeklődőt is bevonzani, így utolsóként arról beszélgettünk Holczer Dáviddal, hogy miért jó egy ilyen esemény, amelyre a következő választ adta:

– Kifejezetten szeretem ebben az eseményben azt, hogy abszolút alulról szerveződik, és nagyon szeretem Rónoki Bertalan elveit, hogy ő nem szeretne értékítéletet hozni a művészekkel kapcsolatban, viszont olyan szerzőket hív el, akiket az irodalmi kánon már valamilyen szinten ismer, és teljesen közösségi az egésznek a megvalósulása. Ez pedig szerintem nagyon fontos dolog, mert valahol ez is az irodalomnak a lényege, azaz az élet közösségi megélése. Ezek az események pedig mindezt könnyebbé teszik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában