Érzem, ahogy jön elő belőlem a gyilkos – mondta a tanár, majd feladta elveit

A székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka által Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című darabja mutatkozott be három alkalommal. A lappangó feszültséget hordozó, tragikomikus előadás súlyos témája ellenére vibráló frissességgel fogadta nézőit.

Dürrenmatt darabja minden túlzás nélkül mondható a modern drámairodalom egyik legemlékezetesebb művének, amely mesterien vegyíti a sötét humort és a gyarló emberi anyagiasság tragikomikus kritikai olvasatát, ugyanakkor további, mélyebb kérdéseket is felvet: Az öreg hölgy látogatása az emberi sorsokat megpecsételő, egész életen átívelő traumákról, illetve a bűnökért való bűnhődésről ejti gondolkodóba nézőit. E két sík az, amelyek határán a színpadra vitt történet egyensúlyozik, s a végére mindez összekapcsolódik: a nyomorgó kisváros lakói a tehetős látogató vérdíjától megbűvölve egy emberként szabadulnak meg az „öreg hölgy”,  Claire Zachanassian (Tóth Ildikó) egykori szerelmétől, Alfred Illtől (Gáspár Sándor), aki annak idején aljasul elbánt a fiatal nővel.

Az Alfred Ill és Claire közös előtörténetéből fokozatosan felszínre kerülő, s a cselekmény során végig ott lappangó sötét titok feszültsége az első pillanattól érezhető a Bagó Bertalan által rendezett előadásban.

Az anyagiasság és az igazságszolgáltatás dimenziói

Az első dimenzió tehát emberi anyagiasság síkja: a szürke, anyagi és szellemi perspektíva hiányában depresszióba hajló kisvárosi lakosság, köztük Ill családja is, az egymilliárdos összeg hallatán – amit Ill életéért cserébe ajánl fel Claire – mindinkább kivirágzik. A színtelen jelmezeiket sárga és arany ruhadarabok váltják fel, a szomorúan sepregető lány egyszer csak teniszre jár és nyelveket tanul, a település utcáin A víg özvegy dallamai szólnak a rádióból… A jólét reményében végül Güllen egésze kész gyilkosságot elkövetni.

A lakosság fokozatosan dobja el kezdeti ellenkezését a vérdíjat illetően. Az európai humanista értékek oldalán legtovább a városka tanítója (Kricsár Kamill) áll ki, ám végül ő maga fogalmazza meg fájó tapasztalatát Ill számára: „érzem, ahogy jön elő belőlem a gyilkos, a humanitásba vetett hitemet meg a hajamra kenhetem”.

Mindebben megmutatkozik a képmutatás groteszk kritikája is: a lakók a média nyilvánossága előtt, illetve tettük saját maguk előtti „megideologizálására” már a bűn maguk közül való kivetéséről, az ártatlan áldozatok védelméről szónokolnak – majd mikor a sajtó már távozott, közösen teszik el láb alól egykori polgártársukat.

A második sík, mely a bűn és bűnhődés kérdéseit feszegeti, összekapcsolva az anyagi kérdésekkel, sokkal inkább Claire szemszögét mutatja be: valóban megvásárolható-e az igazság, illetve amit egy megkárosított áldozat elégtételnek remél, vajon hoz-e valódi enyhülést az egész életét meghatározó trauma súlya alól? Az előadás ügyesen és jó érzékkel játszik az érzelmekkel, nem ad egyértelmű választ, a végkifejlet azonban azt érezteti: van az a fájdalom, amelyet sem vérbosszú, sem milliárdok, sem egyéb földi elégtétel nem enyhíthet.

Harmadik dimenzió: A nyomor megöli a szellemi fejlődést is

A cselekmény egésze, illetve a görög drámákat invokáló záró kardal pedig egy harmadik gondolati síkot is felvillant, amely mintha az Antigoné embert dicsérő sorainak antitézise lenne: a nyomort jelöli meg a legszörnyűbb földi tapasztalatként, mely, amint az a darabból is látható, az embert képes egészen döbbenetes tettekre sarkallni. A gülleniek története végső soron egy nyugtalanító paradoxont is bemutat: bár az anyagiasság és a nagyravágyás képes egészen elembertelenítően hatni, ugyanezt teszi a szebb reményű emberi lényekkel a nyomor is, ahol a magasabb rendű eszmék sem tudnak már talajt vetni, s amelynek enyhülése a sportok, a kultúra és a művészetek iránti nyitottságnak is utat nyit. Az előadás nézői pedig feltehetik maguknak a kérdést: mi mit tettünk volna a gülleniek helyében?

Emlékezetes produkciót mutatott be a fehérvári társulat

A görög drámák mélységeit a modern kontextusban feszegető mondanivaló frissességét erősíti a letisztult, ugyanakkor rendkívül figyelemfelkeltő és kreatív látványvilág, a fény-árnyék hatásokra építő, a cselekmény szürrealitását és húsba vágó erejét megjelenítő díszlet.

A címszerepet játszó Tóth Ildikó jelenlétével végig uralja a színpadot, karakterének kettősségét visszafogott feszességgel tolmácsolja, az élesen elejtett humoros megjegyzések mellett teret enged karakterének sebezhetőségének is. Bár Claire érzékeny oldala a végkifejlet során talán kaphatott volna némileg még nagyobb hangsúlyt, alakítása igazán emlékezetes tapasztalatot jelentett.

Kiemelendő a polgármestert játszó Egyed Attila karakterformálása, aki Claire és Ill mellett a harmadik legmeghatározóbb szereplő a cselekmény alakulása során.

Gáspár Sándor Illje karakterének kétszínűsége mellett legerősebben annak tehetetlenségét, s végső soron az ítéletbe való belenyugvását ragadja meg.

A rendező által elhintett tragikomikus gegek, bár egyes esetekben már-már a túlzásig fajulnak, végső soron tovább erősítik az egész cselekmény paradox, szürreális, ugyanakkor nagyon is valós kérdéseket megragadó és felmutató összhatását, még inkább az emlékezetbe égővé téve a látottakat.

Összességében a fehérváriak vendégjátéka igazán értékes és színvonalas hozzáadott értéket jelentett a pécsi színházi palettán, a Bagó Bertalan rendező személye által már a tavalyi évadban elindult partnerkapcsolat remélhetőleg a jövőben is tovább gyümölcsözik.