Gyilkossági per, mely visszaadja az európai film becsületét

Számomra azok a kult filmek, az örökké emlegetettek, melyek jelentősen alakítják a filmes értékrendemet vagy kimagaslóan nagy dolgot érnek el a filmtörténelemben. És most itt van a mozikban az Egy zuhanás anatómiája című francia alkotás, mely nekem mégsem azért nagybetűs mű, mert Cannesban megnyerte az Arany Pálma-díjat, hanem mert visszahozta azt a világot, amikor két-három évtizede egy jó európai film áthallásokban, szórakoztató és művészi értékben jócskán rávert a hasonló témakörű amerikai produkciókra. Szóval ez a francia film visszaadta a hitemet az európai moziban.

Az Egy zuhanás anatómiája középpontjában egy bírósági per áll, mely egy művészházaspár – sikerkönyveket ír a nő és író a férfi is, de inkább az egyetemi  tanári munkát preferálja –, továbbá balesetben megvakult 11 éves fiuk mindennapjait tárja fel, feszültségének bemutatásáról – mert ezt ecseteli kiválóan a Házassági történet című USA film, mely nem véletlenül jutott el az Oscar-díjig –, ám számomra sokkal többet mond az egymást egykor szerető pár finoman különutassá váló életéről a mostani francia változat.

Zseniális húzás, hogy mindezt egy tárgyalótermi drámában fejtik ki, ahol fokozatosan derülnek ki a személyes motivációk, az érzelmi problémák, de erre rátesz még egy lapáttal, hogy franciásan szabadelvű stílusban számolnak be mindenről: a személyes szexuális töltésektől a karriervágy és a jellem egymást segítő vagy gátoló hatásairól, a férfi és női szerep súlypontjairól, a családi szereposztás felelősségéről, s mindezt esztétikai mélységű vitákban, kérdés-felelet dialógusokban. Ugyanakkor a film során egy percig nem érzi a néző, hogy ez a pár ne szeretné egymást, ne lenne köztük erős kötődés, éppen csak vannak vitáik, de melyik házaspáros kapcsolatban nincs ilyen?

Hihetetlenül intelligensen és rendkívül értelmesen vitáznak a felek a házasságon belül, de az ügyész és a védőügyvéd is a per során, a főszereplőnő pedig az elburjánzó feltevéseket reális és igen megfontolt válaszaival mindig a valóság felé tereli. A dialógusok franciás jellege aztán arra is rámutat, milyen az, ha több évszázad demokráciája neveli fel az embert, s eképpen kell észérvekkel meggyőznie a másikat. Mert olykor persze megforgatják egymásba a kést – különösön az ügyész támad olyan állhatatosan és keményen, hogy senki nem szeretne és kielégítően nem is nagyon tudna vádlottként ilyen támadásokra válaszolni még a saját letisztult életével kapcsolatban sem. Mindemellett így olyan izgalmas szellemi adok-kapok alakul ki, ami önmagában is új dimenziókba helyezi a tárgyalótermi történeteket. Itt nincsenek elszabadult agressziók, indulatos kirohanások, csak szavakban, érzelmekben szúrnak oda egymásnak (no jó, egy pofon azért elcsattan), miközben jó néhány probléma olyan általános síkra téved, hogy társadalmi ügyként is elgondolkodtatja a nézőt. A német Sandra Hüller igen kitűnően formálja meg a feleséget, már önmagában ezért is érdemes megnézni a filmet. Egy tudatosan gondolkozó értelmes nő olyan határozott válaszait kapjuk, hogy szinte már az az érzése az embernek, ez a film maga a valóság, éppen most zajlik a nyomozás, a per, ahol azonban egyáltalán nem az érzelem, hanem az értelem irányít mindent.

A rendkívüli szellemi csatát paradox módon a vak kisfiú tisztánlátása oldja meg. Bár az valójában továbbra is nyitva marad, hogy mi okozta az apja halálát, ő az érzései és tapasztalatai mentén hoz döntést és érzékletes példával győzi meg a helyes irányról a bíróságot.

A film 141 perces, de olyan feszültség van benne mindvégig, hogy senki nem unatkozik, én például meglepődtem, hogy ilyen hamar vége lett, mert ezt a vesébe látó kérdésözönt és ezeket a frappáns válaszokat még elnéztem, elhallgattam volna egy ideig. Más kérdés, hogyha ezután tárgyalótermi drámát vagy házaspárosi perpatvart látok a moziban, arra ezt a francia filmet tekintem mindig etalonnak, amit igen nehéz túlszárnyalni.

Érdemes néhány gondolatot a címre is szánni. Az anatómia kifejezés bejön a moziban, Egy gyilkosság anatómiája címmel 1959-ben született krimi, és a főszereplő James Stewart Oscar-díjat kapott az alakításáért. Tíz évvel később Oscarra jelölték a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája filmet is.

Egy sorozatgyilkos anatómiája címmel nagysikerű dokumentumfilm készült a közelmúltban, és Egy botrány anatómiája címmel közkedvelt angol sorozat megy a Netflixen. A zuhanás anatómiája azonban címében is különleges. Ez a zuhanás ugyanis nemcsak a halál okaként értelmezhető, hanem a férj karrierében a halálig vezető mélyrepülésként is.  És még egy érdekesség, az sem szokványos, hogy egy hölgy, Justine Triet a film rendezője, egy olyan filmé, melyben mint kiemeltük, a házasság széthullását nem az érzelmi viharok, hanem észérvek magyarázzák.

Egy zuhanás anatómiája (2023. november 30.)

francia dráma, krimi

Apolló mozi, kedd 19.30.