Csodás ízekből alkotnak műremekeket

Vegyük sorra az öt érzékszervünket, mindegyiknek megvan a maga művészete. A látásnak a képzőművészet, a film, az irodalom, a színház, sőt részben a tánc is. A hallásé a zene minden ága, a tapintásé a szobrászat – persze utóbbit a látáshoz ugyanúgy besorolhatjuk. Viszont milyen alkotások születnek a szaglás, ízlelés oltárán? Persze a többség rávágja, hogy a gasztroművészet, de nevezhetjük művészetnek azt, amit nap mint nap mindenki elkészít, csak egy kicsit másként, és még aznap eltűnik a sütés-főzés nyoma?

A szenvedély íze című francia film most a mozikban arra igyekszik rávilágítani, hogy igenis születnek a konyhában megismételhetetlen remekművek, melyben benne van az egyén kreativitása éppúgy, mint a tökéletesen kiválasztott és  előkészített alapanyagok összessége. Nem egyszerűen csak látványos és zamatos ételek felsorakoztatása ez a film, a tálalás és fogyasztás rendkívüli módozatait is bemutatja – például fejterítők alatt falatozzák a sármányt, vagy égő habbal kínálják a fagylat töltetű norvég omlettet. S mindezt XIX. századi környezetben, nagy fémsparhelteken elkészítve, ahol a konyha régiségei, olyan elemei is láthatók, melyeket ma már egyáltalán nem használatosak. Ám nem csupán egy szakácskönyv lapjai elevenednek itt meg, mintegy társművészetként a szerelem ízei is csatlakoznak az ízek harmóniájához. Méghozzá Juliette Binoche-nak és Benoit Magimelnek köszönhetően.

Megjegyezném számomra Juliette Binoche az a filmszínésznő, akit mindig megnézek, ha új filmben szerepel, mert még soha nem csalódtam a játékában. Egyébként az Angol beteg mellékszerepéért Oscar-díjat kapott, a Csokoládé (2000) filmje óta pedig kifejezetten keresem a filmjeit. Magimel egyébként öt évig az életben is a társa volt (Az évszázad gyermekei - 1999 forgatásán jöttek össze és öt évig éltek együtt, közös gyermekük is született). Szóval ez az összeszokott páros hihetetlen finom gesztusokkal, mimikával, tétova érintésekkel mutatja meg, hogy húsz évi élettársi viszony után is mennyi titok, szenvedélyes pillanat rejlik egy kapcsolatban, s ott sem mindegy, hogy miként van előkészítve az alapanyag.

A gasztronómia mindenkit megérint jónéhányszor valamiképp, de ilyen gusztusosan tálalva, ennyi rendkívüli fogással megspékelve, ennyi szeretettel formálva valódi műalkotások sorát tárják a filmben elénk. Mert ezek a rendkívüli ételképek és ételízek örökre beégnek a tudatunkba, ehhez viszonyítunk, mindig van egy etalon, ami legfeljebb csak megközelíthető.

Az ember a film láttán szinte kedvet kap főzni, még akkor is, ha eddig köze nem volt a konyhához. Ha pedig főzni azért nem, akkor legalább a mozi után enni valami különlegeset, valami felejthetetlent.

A rendező a Franciaországban élő vietnámi származású Anh Hung Tran, így talán nem meglepő, hogy a vidéki környezet, ahol 1885-ben a történet játszódik (az egyik kis Loire-menti kastély volt a forgatás helyszíne) leginkább a távol-keleti dzsungelek bujaságát idézi meg kerti világával – mert ugye az ma már köztudott, hogy kiváló ételhez helyben kell megtermelni a zöldségeket, tenyészteni a húsféléhez az állatokat.

A szenvedély íze igen lassú film (jó ételhez idő kell), ahol szó szerint érdemes megrágni minden pillanatot. Vagy ha úgy tetszik, etalon séf filmet láthatunk, mely a konyha világát valóban művészi szintre emeli. Az ember napokig nem tud szabadulni a rombuszhal, az osztriga látványától, és örömmel emlékezik vissza újra meg újra a különböző pazar ételekre. Marimel és Binoche ráadásul ragyogóan játszik, az ember szinte irigykedően szerelmes lesz külső szemlélőként az ételekért és egymásért olyannyira odaadó párba.

Ez egy igazi európai film, nincsenek akciók, nagyon rossz és nagyon jó emberek, sem tanulságos nagy üzenetek. Csak az élet egy szegmense tárul fel több látószögből, miközben átjár mindenkit az életöröm, hogy íme egy mozaik, amit soha nem lehet elfelejteni a földi világból. A film képek, hangulatok összessége, ahol vizuálisan fogadunk be ízeket, illatokat. Lehet enélkül élni, de a képek arra is rámutatnak, hogy sokkal szegényebb, szürkébb lenne ezen ízek és e film nélkül az életünk.  

A szenvedély íze (francia film, 2023.)

Apolló Art Mozi, Cinema City