Kiállítást is szerveznek

2024.04.13. 14:40

Tánctalálkozóval ünnepli a jubileumot a Szászvári Ifjúsági Egyesület

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Szászvári Ifjúsági Egyesület.

Wald Kata

Forrás: Szászvári Ifjúsági Egyesület

A jubileumot április 20-án tánctalálkozóval és kiállítással ünneplik: a tavaly útjára indított Szászi Tánctalálkozón ezúttal hat tánccsoport lép fel, majd a napot este a Bácska Banda táncháza zárja. Mindemellett a jubileum alkalmából egy kiállítást is szerveztek, Szászvár Táncos Múltja és Jelene címmel -  a tárlaton az 1930-as évektől egészen napjainkig készült fotók lesznek láthatók.

A Szászvári Ifjúsági Egyesület 2004 áprilisában alakult azzal a céllal, hogy a településen és a környéken élő fiatalokat összefogja, teret biztosítson kulturális, szabadidős és sportprogramjaikhoz, illetve biztosítsa érdekképviseletüket. Az egyesület - tájékoztatásuk szerint - többek között kézműves foglalkozásokat, kirándulásokat, különböző sportprogramokat szervezett a kisiskolás kortól egészen az ifjúság korosztályáig. 2007-ben megalakult a tánccsoport, amely azóta is töretlenül működik, és bemutatkozott már többek között Ausztriában, Szlovákiában és Erdélyben is, az idei első fellépésükre pedig a budapesti Nemzeti Színházban került sor. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában