Hat produkciót láthatunk

2024.05.18. 12:35

Meglepetéssel készül idén a Pécsi Nyári Színház

A héten indult el a jegyértékesítés a pécsi nyári színházi estékre. Néhány produkcióra már rövid idő alatt majdnem minden jegy elkelt, ami mutatja, a városi közönség továbbra is kiemelt érdeklődést mutat a Pécsi Nyári Színház műsora iránt. A szervezők az idei évben egy meglepetéssel is készülnek a közönség számára.

Mohay Réka

20230212 Budapest Kamarás Iván színművész Fotó: Nagy Zoltán NZ MW Bulvár

Fotó: Nagy Zoltán

Július 9-én veszi kezdetét az idei szezon a Káptalan-kertben, egy amerikai keserédes, romantikus klasszikussal. A Bernard Slade által 1975-ben írt „Jövőre veled, ugyanitt” nem csak a mozivásznon, de a Brodway-n és a magyar színpadokon is sikert aratott. Az azonos című filmben Alan Alda és Ellen Burstyn játszották a főszerepeket, ezúttal a visszatérő vendégként érkező Pesti Művész Színház előadásában láthatja a közönség, Fogarassy Bernadett és Egyházi Géza szereplésével, Márton András Jászai-díjas művész rendezésében. A történet középpontjában Doris és George áll, akik egy véletlen találkozás során ismerkednek meg, s bár mindketten házasok, szenvedélyes viszonyba kezdenek, és úgy döntenek, hogy minden évben ugyanazon a napon találkoznak ugyanazon helyszínen. Az újabb és újabb találkozók során nyomon követhetjük életüket és kapcsolatuk alakulását. A történet 25 éven át ível, bemutatva a szereplők személyes fejlődését és a társadalmi változásokat is.

Július 11-én az Orlai Produkció Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm „Még egy kört mindenkinek” című új előadását mutatja be a Pécsi Nyári Színház műsora. A sikeres, Oscar-díjas dán film alapján készült darab a kontrollvesztés tragikomikus pillanataiba próbál betekintést engedni. Négy barát egy sajátos elmélet mentén kezd kísérletezni saját magán:  egy alacsony százalékú véralkoholszint ugyanis feltevésük szerint jobbá teheti az életüket, a kezdeti derűs hangvétel azonban hamar sötétbe fordul. Schruff Milán, Epres Attila, Király Attila és Debreczeny Csaba játsszák az előadást, Paczolay Béla rendezésében. 
Ezt követi július 16-án a kaposvári Csiky Gergely Színház Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila „Csoportterápia” musical komédiája. Három férfi és három nő csoportterápián való részvételi kísérletét láthatjuk, ahova azonban a terapeuta csak nem akar megérkezni. Kaszás Csenge, Mészáros Tibor, Farkas Laura, Nyári Szilvia, Benedek Dániel és Fándly Csaba játsszák a Márkó Eszter által rendezett előadást.

 

Zenében is bővelkedik a Pécsi Nyári Színház műsora

Július 21-én először lesz látható a Pécsi Nyári Színházban Kamarás Iván Jászai-díjas művész „Veled maradok” című koncertszínházi előadása. A legnagyobb magyar slágerek, a legismertebb világslágerek; Kamarás Iván hangján és gitárján csendülnek fel, melyet a Veled Maradok Band egészít ki. 
Július 28-án a Csík Zenekar és Presser Gábor ad koncertet a Káptalan utcai színpadon.
A Pécsi Nyári Színház egy rejtélyes előadással is, mely ezidáig ismeretlen: a szervezők szerint meglepetés lesz a hatodik produkció. 
– Figyeljék a Pécsi Nyári Színház Facebook oldalát és honlapját! – javasolják a kíváncsi közönség számára.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában