2024.05.15. 15:00
Nem kell aggódni, most is lesz külön fesztivál a szomszédvárban
Mint már jeleztük, a június 10-16. között Kaposváron rendezett Országos Színházi Találkozónak OFF (Fesztiválon kívüli fesztivál) csomagja is lesz.
A kép illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: lapandr
Jó hírrel szolgálunk a baranyai színházkedvelőknek. Ebben a csokorban három tucat program érhető el, zömmel színházzal kapcsolatos zenés, táncos családi programok a Csiky Gergely Színház mellett található parkban. A programsorozatban közreműködnek a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet másodéves színművész szakos hallgatói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózai színművész szakos hallgatói, a Fővárosi Nagycirkusz művészei, a Déryné Társulat, továbbá Hobo, a Magashegyi Underground, a Swing a’la Django, Dánielfy Gergely, Nagy Szilárd és Ragány Misa, Szirtes Edina „Mókus” is koncerttel várja az érdeklődőket. Látható és hallható a Balance Wheel Group modern táncelőadása és Kamarás Iván Te ott állsz az út végén című szólóestje, valamint Szecsődi Ferenc hegedűművész és társainak műsora, a Forrás Színház előadása, de fellép itt Szarka Gyula is a Ghymes együttesből. Mi több az OFF programokhoz csatlakozott két balatoni helyszín is három előadással a Kultkikötőben. További információk a Csiky Gergely Színház hivatalos weboldalán (csiky.hu/oszt2024/) találhatók.