Programajánló

2024.06.08. 08:00

Koncerttel és színdarabokkal színesítik a nyarat Pécsváradon

A baranyai nyarak egyik fontos kulturális eseménye a pécsváradi Várszínház, amelynek megrendezése már évek óta hagyománynak számít.

Czeczon Enikő

A 2024-es esztendő júliusában négy előadással készülnek a szervezők. Az első alkalom időpontja július 7., ami azért is kivételes, mert nem egy darabot mutatnak be aznap, hanem koncertet hallgathatnak meg az érdeklődők. Fellép az Apsons zenekar, amelynek tagjait nem csak a vérségi kapcsolat köti össze, hanem a zene iránti szeretet és tisztelet. 

Július 9-én már egy színdarabot láthat a közönség a Nem élhetek muzsikaszó nélkül címen, amely Móricz Zsigmond élettel teli karaktereit hozza el a színpadra. Pár nappal rá, július 11-én a Lovagias ügy című előadást állítják a pódiumra, amelyet Hunyady Sándor darabjából rendezett Bakos-Kiss Gábor. Július 16-án pedig a Gergely Theater társulat előadásában lesz látható a Fogj egy sétapálcát...!, amelyben a boldog békeidők hangulatát idézi fel, dalban, táncban, kuplékkal, korabeli jelenetekkel, magánszámokkal a 30-as évek bájával és humorával. 

További információkért és a részvételi lehetőség módjáért keressék fel a pecsvarad.hu weboldalt. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában