kézilabda

2021.05.10. 12:21

Görcsösen akart a Misleny, de így is győzni tudott

A kemény küzdelem sem volt elég a győzelemhez a PVSE férfi és a Mohács női kézilabda meccsén. A kozármislenyi lányok viszont győztek.

K. B.

Forrás: Shutterstock / Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Megszorongatta a PVSE férfi és a Mohács női kézilabdacsapata ellenfelét, de végül botlott, míg a mislenyi lányok kiharcolták a sikert.

Veszprém U22–PVSE 32-26 (19-16)

Férfi kézilabda NB I. B. PVSE: Szente – Ernei 2, VASS 10, KREISZ 6, GÉCZI 2, Szép 3, CSUBA 1. Csere: Tullner (k), Kienle, METCZ, SZAKCSI 2, Kaáli-Nagy, Temesvári. Edző: Kovács Gábor.

Kovács Gábor: – Enyhén szólva foghíjasan is nagyot küzdöttünk, meg jól is játszottunk majdnem három hét kihagyás után, valamint két emberrel ellentétben abszolút meg is ütöttük a színvonalat!

Mohácsi TE 1888–Győr U20 27-29 (16-16)

Női kézilabda NB I. B. MTE: Radochay 1 – Bozsovics 1, Takács E. 5, Kaló 4, Rittlinger 6, Takács K. 7, Hahner. Csere: Hibácska (k), Kanyó 1, Szidonya, Policsek 2, Grünfelder-Tóth, Fehér. Edző: Markoc Gabriella.

Markoc Gabriella: – Sok hibával védekeztünk az első félidőben, a meccs végén pedig ziccereket hagytunk ki. A mezőny kiegyenlítettsége miatt több átlagon felüli teljesítmény kell ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát bárki ellen.

Kozármisleny SE– Dunaújváros U20 28-26 (18-12)

Női kézilabda NB I. B. Kozármisleny: Gadányi – Takács V. 1, Kovács V. 2, Linder 3, Hornyák 3, Polics 4, Markovics 6. Csere: Vig (k), Wichmann (k), Grénus 3, Halász 2, Scheffer 2, Schäffer 2, Tobak, Szabó P., Péter P. Edző: Zdenko Kordi.

Zdenko Kordi: – Hosszú idő után az első hazai meccsünk volt nézők előtt, ami miatt biztosan nagyon akartak bizonyítani a lányok, ugyanakkor ez kicsit görcsössé tette őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában