Vízilabda

2023.09.29. 12:00

Sorban állnak az óriások a PVSK-ért

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Alig heverhette ki az OSC Újbuda elleni szerdai csörtét a PVSK-Mecsek Füszért férfivízilabda-csapata, már pénteken ismét medencébe ugrik az OB I. kiírásában, ráadásul a még erősebb Ferencváros otthonában. A mérkőzés 20 órakor kezdődik a Népligetben.

– Négy betegünk van, de volt, aki úgy játszott, hogy éppen felépült sérüléséből – jelezte Török Viktor a PVSK-Mecsek Füszért vezetőedzője a klub honlapján. – Megint csak azt tudom mondani, nem tudom ki áll majd rendelkezésre. Ráadásul nagyon kevés idő telik el a két meccs között, örülök, ha lesz 12 játékosom. Tudom, hogy csalódás volt a szerdai találkozó, de akik rendelkezésemre állnak, becsületesen készülnek, és mindent beleadnak a találkozókon. A Fradiról semmi újat nem lehet elmondani, mindenki ismeri eredményeiket, népszerű, kiváló csapat, amely folyamatosan ott van a nemzetközi mezőnyben. Rendszeresen magas szintű találkozókat játszanak, még mi esetleg egymás között gyakorolunk, ennek ellenére, remélem, jó meccset tudunk játszani. Nekünk inkább a következő négy találkozóra kell készülnünk, hiszen október 7-től a Szentes elleni mérkőzés után, olyan csapatokkal játszunk, amelyek ellen talán több esélyünk lesz a pontszerzésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában