Labdarúgás

2023.12.03. 19:01

Korán hátrányba került egy büntető miatt, s ezzel nem tudott mit kezdeni a PMFC

Büntetőből szerzett korán vezetést a Szeged a PMFC ellen a labdarúgó NB II. 17. fordulójában, s ezt a szűk előnyét meg tudta őrizni a hátralévő nyolcvan-nyolcvanöt percben.

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Rémálom szerűen kezdődött a PMFC számára a szegedi vendégjátéka. A 10. percben egy Márkvárt indítást Palincsár Borvető elé fejelt, akit a kapujából rossz ütemben kirontó Helesfay elütött, így büntetőt rúghattak a hazaiak. A tizenegyest Gajdos értékesítette nagyon magabiztosan. Közvetlen a léc alá bombázott, a hétvégén szerződést hosszabbító pécsi kapusnak esélye sem volt elérni.

Sajnos egy hazai szabadrúgáson, s az azt követő Helesfay védésen kívül helyzetet nem is nagyon jegyezhettünk fel a szünetig. Ugyan jó helyeken szerzett labdát a Pécs, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

Nem véletlen, hogy a szünetben kettőt cserélt Kulcsár Árpád, azonban ez sem hozott igazán változást a piros-feketék játékába, így a 63. percben még két friss támadót dobott be. Tóth-Gábor és Vas Bence érkezése sem kölcsönzött átütőerőt a pécsi rohamoknak, viszont a Szeged sem volt elég pontos a támadó harmadban, így Helesfay pulzusa sem emelkedett meg a hátralévő időben.

Ezen a meccsen tehát a Pécs is megkapta a tizedik gólját, azaz nincs már olyan együttes, amely egyszámjegyű kapott találattal rendelkezik. Igaz, olyan is csak egy van, amely tíznél kevesebbszer rezgette meg ellenfelei hálóját, a PMFC.

SZEGED–PMFC 1–0 (1–0)
Labdarúgó NB II., 17. forduló. Szeged, 500 néző. 
Szeged: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi, Nagy Zs., Kővári – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Tóth B., 80.), Gajdos (Nyári, 90+3.), Palincsár (Könczey, 88.) – Borvető (Radics, a szünetben). Edző: Alekszandar Sztevanovics. 
PMFC: Helesfay – Terbe, Takács Zs., Pejovics, Majnovics (Hadaró, a szünetben) – Bachesz (Szabó M., a szünetben), Krausz, Hudák – Bukovics (Vas, 64.), Gera Z. (Tóth-Gábor, 64.), Harsányi (Gyurkits, 78.). Edző: Kulcsár Árpád.
Gólszerző: Gajdos (10. – büntetőből).

További eredmények: Siófok–Mosonmagyaróvár 1–3, Budafok–Kazincbarcika 2–0, Soroksár–Vasas 1–1, Győr–Ajka 1–0, Szombathely–Gyirmót 1–1, Bp. Honvéd–BVSC-Zugló 1–1, Tiszakécske–Csákvár 1–1.

Következik: Nyíregyháza–HR-Rent Kozármisleny (12. 04., 18.00, M4Sport), Mosonmagyaróvár–PMFC (12. 10., 13.00).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában