Szerdán felléphet a labdarúgó NB II. negyedik pozíciójába a HR-Rent Kozármisleny. Ehhez 18 órás kezdéssel a Tiszakécskét kell legyőznie idegenben az ősz végéről elcsúsztatott találkozón. Az utolsó előtti ellen kötelező is a siker a kék-fehérek számára.
Sokakat lázba hozott a női kosárlabda NB I. tizenkettedik fordulójának csúcsmérkőzése, a Szekszárd pécsi vendégszereplése, ahol végül kiélezett csata után tolnai győzelem született.
A valóságshow sosem volt a kedvenc televíziós műfajom. Ugyan a kezdeti Való Világ még lekötött, de ezek az új keletű adások mindig kihoznak a béketűrésemből. Hogy miért is mondom most ezt? Azért, mert a Maxim Könyvkiadó jóvoltából megjelent Szinglik a polcon – Helly Acton regénye – című kötet helyszíne egy valóságshow.
Valójában egy percig sem forgott veszélyben az NKA Universitas Pécs továbbjutása, de úgy igazán a győzelem megszerzése sem, így kettős sikerrel lépett túl skót ellenfelén az Európa Kupában Jovan Gorec együttese.