Kosárlabda

2024.01.28. 12:24

A Debrecen fizikalitásával nőtt az NKA Universitas Pécs fölé a vezetőedző szerint

Kvanduk Bence

Forrás: MW

Nyerhető meccset bukott el ismét az NKA Universitas Pécs férfikosárlabda-csapata a Debrecen ellen az NB I. 18. fordulójában. A találkozót az első percektől az utolsó negyedik vezette a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, amelynek egészen addig ment a játék, míg Goran Tadic rotálta a gárdát, s játékperceket kaptak a magyar tehetségek is. A fordulás után azonban úgy tűnik, elfelejtette, hogy ők is rendelkezésre állnak, hiszen szinte végig a négy légiós és Kovács Péter volt kénytelen végig játszani a második félidőt, s ahogy ők fáradtak, kicsúszott kezükből az irányítás. A találkozó 200 játékpercéből 128-at kapott a négy külföldi, a lehetséges 40-ből 36-Manjgafic a parketten volt. A tapasztaltabb magyarok, Kovács Péter és Kerpel-Fronius Gáspár között további 38 perc oszlott el érzékeltetésképpen. Ez azt jelenit, hogy a fiatalabbaknak, akik közül többen komoly letéteményesei voltak, hogy most itt lehet az együttes, és nem is játszottak rosszul 34 perc oszlott szét. Ebből 20-at Scherer és Herger kapott, akiknek a fiatal szabály miatt ennyit pályán is kellett tölteniük. A maradékból 12-t Lados, 2-t Benke kapott. A tréner viszont úgy érzi, nem az ő meccselése volt a döntő a találkozón.

Goran Tadic: – Az első félidőben jól játszva előnyt tudtunk kialakítani, azonban a második húsz perc során teljesen megváltozott az összecsapás képe. Ez főként annak köszönhető, hogy a korábbiakkal ellentétben a négy külföldi játékos mellett a fordulás után már Mócsán Bálint volt az ötödik DEAC-játékos a parketten. Emellett a debreceniek a fizikalitás tekintetében is felénk kerekedtek, és a dobásaikat is remek százalékkal értékesítették. Még a végjátékban is volt esélyünk kicsikarni a diadalt, de sajnos nem éltünk a lehetőségeinkkel.

Herger 100 százalékosan dobott (2/2), amíg pályán lehetett, Lados 67-et teljesített (2/3), ehhez képest a mélyen tudása alatt játszó, mégis 27! percet kapó Nikolic 14 százalékos hatékonysággal használta ki helyzeteit (1/7), csupán két büntetőjének köszönheti, hogy legalább Herger 4 pontját ő is hozta. Ladost nem érhette el, mert ő egy triplát is berámolt. A csapat harmadik legjobb dobója ezen az estén Kovács Péter volt 50 százalékkal (4/8), míg Manjgafic megint mindent rádobott, ha jó helyzet volt, ha nem, de ezúttal a 40 százalék neki is meglett (4/10), persze a triplavonalon kívülről továbbra se megy neki annyira jól, ahány kísérletet megenged magának. Kérdés, hogy az egy meccsen negyedik rontott kísérlet után egy Benkével milyen vérmérséklettel beszélne Goran Tadic, míg a bosnyák légióst szabadon hagyja dobálni a téglákat.

Persze az tény, hogy a DEAC rövidebb paddal játszva ezúttal valóban kevesebb időt adott a fiataljainak, de ez gyakorta nem így van a Nemzeti Kosárlabda Akadémia ellenfeleinél ebben a bajnokságban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában