Hírek

2004.12.23. 00:00

Már csak jövőre születik meg az ítélet

Szemán L.

Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott tegnap a zálogházi rablásokkal vádolt Varga László és két társának pere a Fővárosi Bíróságon. A per bírája dr. Varga Zoltán, aki a móri per bírája is. A vádirat szerint Varga László, Gombos László, Horváth Szilárd és Farkas Róbert 2000. november vége és 2001. augusztus között tizennégy zálogfiókot, valamint egy díjbeszedő-kirendeltséget rabolt ki. A célpontok között volt egyebek mellett az Edda vezetője, Pataki Attila rockzenész XVIII. kerületi zálogháza is. A kár összesen több mint 800 millió forint volt. Horváth Szilárdot vádolják aljas indokból elkövetett emberöléssel is, mert 2000 augusztusában egy római- parti diszkó biztonsági őreire lőtt és az egyikük meghalt. A vád szerint Horváth emberölés kísérletét követte el, amikor 2001-ben két társával együtt egy miskolci zálogház kirablása után tűzharcot vívott a rendőrökkel. Gombost ekkor hasba lőtték a rendőrök, majd elfogták.

Farkas Róbertet ma is keresik

Horváth Szilárdot 2002-ben néhány napig Farkas Róberttel együtt mint lehetséges móri elkövetőt kereste a rendőrség. Végül a Kékfény stábjának adta fel magát. Farkasnak azóta sincs nyoma. Egyes hírek szerint már nem is él. Az ügyét elkülönítették és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság is körözi ugyancsak rablás miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!