Hírek

2010.01.06. 05:00

Válságálló költségvetés

A 992 milliárdos várakozásnál jóval kedvezőbb, csupán 919 milliárd forint lett az államháztartás hiánya tavaly, legalábbis a helyi önkormányzatokat figyelmen kívül hagyó pénzforgalmi kimutatás szerint. Ez a GDP arányában 3,6 százaléknak felel meg.

VG-összefoglaló

Az már más kérdés, hogy a nemzetközi hitelezők és szervezetek – többek között a hazánkkal szemben túlzottdeficit-eljárást folytató EU – szemében perdöntőnek számító eredményszemléletű hiány mekkora lesz. A 2009-ről szóló adat csak tavasszal jelenik meg, és annak mértéke még számos tényezőn, korrekción múlik.

A Pénzügyminisztérium szerint ugyanakkor igen jó esély van a 3,9 százalékos célkitűzés valóra váltására. Ha ez bekövetkezik, akkor az Európai Unión belül a legjobban teljesítő tagországok lehetünk – derül ki az Európai Bizottság előrejelzéséből.

Míg jövőre az unióban a válság nyomán keletkező hiány ledolgozása kaphat hangsúlyt a gazdaságpolitikai vitákban, Magyarország jobb helyzetben lesz ebből a szempontból. Oszkó Péter pénzügyminiszter lapunk VG-páholyába írt cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány prognózisai ugyan rendre pontosnak bizonyulnak, de a korábbi hitelvesztés árát még sokáig kell fizetni.

Ezek is érdekelhetik