Hírek

2012.04.28. 19:14

Méhek támadtak egy rendezvényre

Kerüljék el a virágzó repcetáblákat, ne menjenek közel hozzájuk a kirándulók a következő napokban, mert az aranyló táblákon több millió méh "dolgozik" - kéri a Fejér Megyei Méhész Egyesület elnöke.

MTI

Nagy Gyula, aki az egyesület országos intézőbizottságának is tagja, az MTI-nek elmondta: a meleg időt és a virágzást kihasználva több milliónyi méh gyűjti a nektárt a repcetáblákon, s ha ebben a "munkában" megzavarják őket, támadnak.
   
Ez történt szombaton Nagylókon is, ahol szombaton dél körül egy rendezvény résztvevőit, kiránduló gyerekeket és felnőtteket támadtak meg a méhek.
   
A kirándulók - felnőttek és gyerekek az Iringo tanösvény mintegy 15 kilométeres szakaszát akarták szervezett túra keretében végigjárni, amikor eddig ismeretlen okból a repceföld mellé telepített kaptárakból méhek támadtak rájuk. A mentősök a helyszínen 28 embert láttak el, tizenkilenc esetben viszont a kórházba szállítást tartották indokoltnak. A kórházba küldött betegek közül hat állapota súlyos volt - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
   
R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a támadás egyik feltételezett oka az lehetett, hogy a kirándulók keresztezték a méhek vonulási útvonalát, vagy valami megzavarhatta a szorgoskodó rovarokat.


   
Az eset körülményeit a Sárbogárdi Rendőrkapitányság vizsgálja, különös figyelemmel arra, hogy a kaptárak elhelyezése megfelelt-e az előírásoknak.
   
A 11 mentőautóval és egy mentőhelikopterrel kivonuló mentősök a betegeket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították. A Fejér Megyei Szent György Kórházból három gyerek az orvosi ellátást követően már hazamehetett; a többieket, valamint a felnőtteket megfigyelésre még benntartották az intézményben.    

A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállított betegek egyike sincs életveszélyben - tudta meg az MTI az intézményektől.
   
A Fejér Megyei Méhész Egyesület elnöke, aki a helyszínen tájékozódott, az MTI-nek azt mondta, hogy a kitelepült méhészek több helyen táblával jelezték a kaptárak és a méhek jelenlétét. A repceföldön, kihasználva a meleget és a virágzást, több milliónyi rovar gyűjtötte a nektárt. Feltehetően megzavarhatták őket a kirándulók, s ezért lendültek támadásba. Az először támadó méhek a csípésnél úgynevezett védekező illatot bocsátanak ki, ami a többieket is támadásra készteti - tette hozzá Nagy Gyula. A tapasztalt méhész szerint a méhcsípés elkerülésére a legjobb megoldás, ha a rovar láttán nem hadonászunk, nem kiabálunk, nem próbájuk elhessegetni, hanem csendben és nyugodtan megpróbálunk arrébb menni a veszélyes területről.

MTI -->

Ezek is érdekelhetik