Kék hírek, bulvár

2008.11.13. 16:27

Romaverés: csuklyát viseltek a támadók?

A Pécsi Városi Bíróság csütörtökön folytatódott annak az öt barcsi fiatalnak a büntetőpere, akik ellen az ügyészség nemzeti, etnikai, faji, vagy vallási csoport tagja ellen erőszak bűntette miatt emelt vádat.

M. B.

A fiatalok a vádhatóság szerint tavaly januárban kifejezetten roma származásuk miatt támadtak meg egy asszonyt, és a lányát Szigetváron, egy kivilágítatlan parkban. Utóbbi el tudott menekülni, az édesanya azonban könnyű sérüléseket szenvedett.

A tizennyolc, és huszonhárom év közötti vádlottak a korábbi tárgyalási napokon részben elismerték, hogy ütöttek, azt azonban tagadták, hogy roma származása miatt verték meg az asszonyt. (Korábban ennek ellenkezőjét is állították, s azt is mondták, a hungarista mozgalomhoz tartoznak.)

A tegnapi tárgyaláson újabb tanúkat hallgatott meg a bíróság. Egyikük, szemben más, eddig meghallgatott tanúkkal, egészen biztos volt abban, hogy a fiatalok csuklyával, pontosabban símaszkra emlékeztető ruhadarabbal takarták el arcukat.

- Néhány méterrel mentek el előttem, így jól láthattam őket – jelentette ki. – Terepszínű nadrágot, bomberdzsekit, és csuklyát viseltek – jelentette ki. – Szemük elszántságot tükrözött, félelmetesnek tűntek. Azután pár perc múlva már csak az asszony jajveszékelését hallottam. A park felé fordultam, és láttam, hogy a nyakánál megragadva a földre viszik, egy ember rugdossa, egy pedig üti, a többiek pedig állnak mellettük. Azt, hogy közülük kik ütöttek, rúgtak, nem tudnám megmondani – mondta.

A bíróság várhatóan még ebben a hónapban első fokú ítéletet hirdet az ügyben. A fiatalokat akár tizenegy éves szabadságvesztéssel is sújthatják, ha a bíróság igazolva látja bűnösségüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!