Közélet

2008.07.01. 11:17

Kik a „dumakirályok” a T. Házban?

A 2008-as politikai évad első felének zárása után áttekintettük, hogy a baranyai országgyűlési képviselők hányszor és mennyit beszéltek a parlamentben.

M. B. (Dunántúli Napló)

Bár mind a politikusok, mind a szakértők úgy vélik, a képviselők tevékenységének nem a leglényegesebb fokmérője a megszólalások száma, ettől függetlenül érdekes eredményeket hoz egy-egy ülésszakot követően a hozzászólások összesítése.

Idén azt tapasztalhattuk, hogy a képzeletbeli rangsor első két helyét ellenzéki képviselő foglalja el, a dobogó második fokára pedig közéjük a szocialista Bókay Endre ékelődött be.

A 2006 nyara óta éber kómában fekvő dr. Toller Lászlón kívül ketten egyszer sem emelkedtek szólásra a baranyaiak közül. Egy képviselő pedig ugyan megszólalt, ám mindössze tíz másodperces volt a hozzászólása.
 
Mindemellett látványos előretörések, és visszaesések is megfigyelhetők, ha a múlt évre vonatkozó adatokból is csemegézünk.

Kocsi László
MSZP
0 felszólalás
0 perc

A szocialista országgyűlési képviselő azok táborába tartozik, akik ebben az esztendőben még egyetlen szót sem szóltak a parlamentben. A képviselőtől mindez nem váratlan, ugyanis tavaly, az őszi, és a tavaszi ülésszakon együttvéve kétszer nyilatkozott meg a Tisztelt Házban. 2007-ben mindkét alkalommal az Európai Unióhoz kapcsolódó ügyekhez, nevezetesen – a balul elsült írországi népszavazás miatt most ismét reflektorfénybe került – liszszaboni szerződés feletti vitában szólalt meg. A kormánypárti politikus az európai ügyek bizottságának előadójaként méltatta az akkor tető alá hozott megegyezést. Olyan lelkesen tette, hogy felszólalása végén ellenzékiek arra biztatták, énekelje el az Örömódát.

Dr. Szakács László
MSZP
1 felszólalás
0 perc, 10 másodperc

Az első parlamenti ciklusát töltő komlói, fiatal politikus egyszer (2007-ben háromszor, öszszesen három és fél perc erejéig) szólalt meg a tavaszi ülésszak során. A kormány, és a Svéd Királyság közötti, az egymás nevében a vízumok kiadásáról, valamint a biometrikus adatok gyűjtéséről szóló megállapodásról fejtette ki a külügyi, és határon túli magyarok bizottságának előadójaként a testület álláspontját. A tíz másodpercet igénybe vevő megnyilatkozása során a képviselő nem vesztegette a szót. Íme a teljes szöveg: „Köszönöm a szót, elnök úr. A külügyi és határon túli magyarok bizottsága március 17-ei ülésén egyhangúan támogatta az előterjesztést.”

Dr. Aszódi Pál
Fidesz
4 felszólalás
14 perc, 1 másodperc

A baranyai képviselők korelnöke elsősorban a nyugdíjasokat is érintő kérdésekre koncentrált. Májusban hevesen bírálta Gyurcsány Ferenc majálison elmondott beszédét. „Ön, miniszterelnök úr, ezen a majálison azoknak a támogatását kérte, akiket már régen eltaszított magától, és nem átallotta azt mondani, hogy mi vagyunk azok, akik leginkább értik, mit jelent kora reggel felkelni 5 vagy 6 órakor, és elindulni dolgozni akár 60-70 ezer forintért. Milyen mentalitással bír ön? Ilyen szavak hogyan hagyhatták el a száját? De ha már igen, akkor miért nem folytatta a gondolatát, hogy nekem, Gyurcsány Ferencnek évente 900 milliós vagyongyarapodás üti a zsebemet?”

Koszorús László
Fidesz
15 felszólalás
38 perc, 35 másodperc

A fiatal politikus a megnyilatkozások időtartamát tekintve a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhat a baranyai képviselők összevetésében. A fogyasztóvédelmi törvény májusi módosításának vitájában többek között kifejtette: „Sajnos most már csak hárman vagyunk az Országgyűlésben, amikor ilyen nagyon lényeges és fontos kérdésről vitázhatnánk. Én bízom abban, hogy a jövőben lassan, de biztosan talán eljutunk odáig, hogy ha majd ténylegesen a fogyasztót kár éri, akkor nem a magyar bíróság fog erről többéves procedúra után dönteni, hanem egy gyors reagálású, ténylegesen szakmai, ténylegesen profi szervezethez tud fordulni a fogyasztó annak érdekében, hogy a problémáját orvosolják.

Bánki Erik
Fidesz
3 felszólalás
12 perc, 58 másodperc

A mohácsi országgyűlési képviselő önmagához képest kevésbé volt aktív tavasszal. Míg tavaly 120 percet beszélt, idén eddig ennek alig több, mint tizedét. Júniusban a hatékonyabb államapparátus érdekében emelt szót: „A kormányzat megint mást tett, mint amit mondott, és szavakban deklarált. Karcsúbb államról és hatékonyabb közigazgatásról kommunikált, miközben egyre nőnek az állami kiadások, az állami apparátus szakmai munkája pedig most az újabb költöztetések kapcsán veszélybe kerül. A turizmussal 2006 óta egy tárcához tartozó sport szakterület szintén költözés előtt áll, történik ez annak ellenére, hogy a sport felügyeletét ellátó szervek több évtizede a Hold utcában végzik munkájukat.”

Dr. Hargitai János
KDNP
9 felszólalás
80 perc, 16 másodperc

A KDNP frakcióvezető-helyettese a felszólalások időtartamát illetően a rangsor első helyezettje. (Tavaly a két ülésszakot tekintve a második volt.) Májusban Pécs katonai területté nyilvánítása ellen emelt szót. „A törvénymódosítás, amelyet elfogadni készül a kormány, gyakorlatilag azt mondja, honvédelmi érdekre hivatkozva a kormány azt csinál, amit akar, és az érintetteknek ehhez az égvilágon semmi köze nincs. Ezt még ez a kormány sem gondolhatja komolyan.”

Dr. Páva Zoltán
MSZP
2 felszólalás
3 perc, 24 másodperc

Komló polgármestere ezúttal a „sportos” témákban volt elemében. Más ügyek mellett az olimpikonok felkészülésére szánt pénz kifizetése mellett is kardoskodott. „Remélem, hogy a sajtó ezúttal erre is oda fog figyelni, hogy megvan a felkészülésre szánt pénz, meg vagyok győződve, hogy sportolóink jól fognak szerepelni az olimpián, és ha volt is előtte nagy purparlé, és nagy hercehurca a pénz körül, az olimpián jól szerepelünk.”

Kékkői Zoltán
Fidesz
4 felszólalás
15 perc, 22 másodperc

A tavalyi, két ülésszakot felölelő lista harmadik helyezettje ezúttal nem került az első háromba. 2008 áprilisában többek között ezt mondta: „A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tervei szerint a létrehozandó dunántúli agrár szakképző központba tagintézményként kívánja integrálni a villányi szakképző iskolát. Az intézményben folyó színvonalas borászképzés, és a Villányhoz fűződő borászati tevékenység egymást jól kiegészítő, méltán híres szakmaiságot jelent, amely szakmai munka töretlen fejlődését elsősorban teljes önállóságának megőrzése tudja biztosítani. Az önállóság elengedhetetlen feltétele annak, hogy a Teleki Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium hoszszú távon is a borászképzés kiemelkedő intézménye legyen.”

Bókay Endre
MSZP
25 felszólalás
76 perc, 25 másodperc

Az első ciklusát töltő pécsi szocialista politikus tavaly vezette az összesített rangsort, idén a tavaszi ülésszakban viszont Hargitai János mögé került. Márciusban a Pécs–Budapest közötti városközi vonat fejlesztési lehetőségeiről érdeklődött. „Azt kérdezzük, hogy milyen fejlesztéseket tervez most a minisztérium annak érdekében, hogy a rendkívül rossz vasúti közlekedésen változtassunk. 1994-ben Pécs és Budapest között a járatok 2 óra 20 perc alatt tették meg az utat, ma 5 perc híján 3 óra alatt teszszük meg ugyanezt. Kérdezem tisztelettel, hogyan alakul a pályakorszerűsítés. Figyelembe veszik-e, nehogy véletlenül 2010-re csússzanak át a korszerűsítések, és esetleg akkor kelljen lassan közlekedni ezeknek a vasutaknak?”

Dr. Szili Katalin
MSZP
665 megnyilatkozás
nincs adat

A Tisztelt Ház elnökeként tevékenykedő pécsi képviselő, dr. Szili Katalin megbízatásából fakadóan természetesen elsősorban nem a megszólalásaival járult hozzá a képviselők munkájához. Ugyanakkor, ha házelnökként tett megszólalásainak időtartamát összeadnánk, alighanem valamennyi politikus között a legtöbbet beszélő képviselőként tartanánk számon, ugyanis az elmúlt fél év során nem összesen 665 alkalommal szólalt meg a T. Házban.

Puch László
MSZP
14 felszólalás
35 perc, 8 másodperc

A mohácsi képviselő, akit májusban a közlekedési szaktárca államtitkárának neveztek ki, ebben a minőségében interpellációkat is megválaszolt már. A vasúti szárnyvonalak sorsát firtató felvetésre többek között ezt mondta: „Szeretnék még egy dolgot tisztázni. Ellátatlan település nem maradhat, ami vasúttal nem megközelíthető, vagy esetleges vasúti szüneteltetés esetén ott a közúti közlekedést kell az utazási feltételeknek és igényeknek megfelelően alakítani.”

Dr. Toller László
MSZP
0 felszólalás
0 perc

Pécs korábbi polgármestere 2006 nyarán elszenvedett súlyos autóbalesete óta éber kómában van, ebből következően 2007-ben, és idén sem tudott részt venni a parlamenti munkában. Mandátumának kérdéséről többször is fellángoltak a viták, ám egyelőre nem született érdemi döntés. A politikus 2007-ben leadott vagyonnyilatkozatát felesége, Toller Tünde írta alá, aki azonban idén ezt nem tette meg, így férje már nem kapja meg parlamenti juttatásait.

Paizs József
MSZP
0 felszólalás
0 perc

A szigetvári polgármester 2008 eddig eltelt részében még egyszer sem szólalt meg a parlamentben. Igaz, korábban sem volt rá jellemző a sok beszéd. 2007-ben például három felszólalást jegyzett, amihez 14 perc, 2 másodpercet használt fel. Akkor két alkalommal is munkaügyi tárgyú törvények módosítása kapcsán beszélt, azt hangsúlyozva, hogy „nem hiszi, hogy a különféle alapok együttes kezelése eredményre vezetne”.

Dr. Nyul István
MSZP
4 felszólalás
10 perc 32 másodperc

A gyermekorvos mohácsi dr. Nyúl István leginkább hivatásához kapcsolódó kérdéseknél volt aktív. A vizitdíj megtartása mellett tört lándzsát: „Én úgy gondolom, hogy az aggodalom ettől a háziorvosokban nem múlt el, mert úgy látjuk, hogy egy olyan döntés esetén, amely a vizitdíjat megszüntetné - merem remélni, hogy nem ez lesz a végleges döntés –, azt látjuk, azt halljuk, hogy ez központi költségvetési forrásból nem pótolható. (Közbeszólás: Honnan vettétek el? Tegyétek vissza!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!