Közélet

2008.08.15. 07:12

Mindent lopnak: őrizni kell az egyik pécsi iskolát

Kablár János pécsi MSZP-s képviselő a közeljövőben bezárandó Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda azonnali őrzését kérte, mivel „máris megkezdődött az iskola javainak széthordása”.

Nyaka Szabolcs

A közgyűlés nyári szünete miatt tegnap az önkormányzati bizottság határozott egy fontos kérdésben: mi lesz az IMS-technológiával épült, s mint kiderült, rossz állagú iskolaépületek további sorsa. Az ülésen véglegessé vált, hogy két intézményben egyelőre megindulhat a tanítás: az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a Testvérvárosok terei iskolában. Itt is folyamatosan figyelni kell az épületek állagát, monitorozás, mérés lesz, s ha bármilyen veszély fenyeget, azonnal lép az önkormányzat.

A szakértői vélemények szerint ellenben nem lehet megkezdeni a tanítást ősszel az Illyés Gyula Általános Iskolában és Óvodában. Az önkormányzati bizottság tegnapi döntése szerint a tanulóknak költözni kell, mégpedig több helyre. Egy óvodai csoportot befogad a Nevelési Központ, másik kettő pedig a Polgárszőlő utca 1-ben, a Baptista Gyülekezet épületében kap ideiglenesen helyet (a gyülekezet felajánlotta az elhelyezést 2009. június 30-áig). Az iskola alsó tagozata – összesen 138 diák – a Nevelési Központ kollégiumában kaphat helyet, míg a felső tagozat – 165 tanuló – a Pétáv tulajdonában levő, jelenleg üres Csontváry utcai ingatlanban tanulhat. Kisebb átalakításokra szükség lesz, erre megvan a forrás.

A vitában Kővári János (Összefogás Pécsért) felvetette: ki a felelős a helyzetért, hiszen a három iskola nem egyik napról a másikra került ilyen műszaki állapotba, erről azonban csak nyáron szereztek tudomást, s most sietve kell döntéseket hozni. Egyben felhívta a figyelmet valamennyi IMS-jellegű épület felmérésének fontosságára. Kablár János (MSZP) pedig az Illyés iskola azonnali őrzését kérte, mivel „máris megkezdődött az iskola javainak széthordása”. A képviselő kérdésünkre elmondta, tudomása szerint csatornafedlapokat loptak el.

Dr. Papp Judit főjegyző lapunknak elmondta, mindent megtesznek azért, hogy az iskolakezdésre minden épület várhassa a diákokat. A határozat szerint azonban, ha szükséges lenne, van mód rendkívüli szünettel a tanévkezdés időpontját is módosítani.

Viszik a gyerekeket

Pénteken kezdődnek meg a tárgyalások arról, hogy milyen formában szállítsák az Illyésből „kiszorult” diákokat az ideiglenes épületekbe. Kerényi János, a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a társaság készen áll akár a menetrend sűrítésére, akár különbuszokra – többféle javaslatuk van. Kablár János (MSZP) szerint különbuszokra merült fel igény. Révész Mária, a Fidesz-KDNP képviselője azt közölte: ha az önkormányzat külön, kvázi iskolabuszokat vár el a cégétől, ahhoz pénzt is illene adnia.

Ezek is érdekelhetik