Közélet

2011.02.04. 11:30

Felmentik a jegyzőt és a fürdő vezetőjét is Harkányban

Felmentik állásából dr. Hatvani Edit jegyzőt, tájékoztatta a Dunántúli Naplót a csütörtök esti testületi ülést követően dr. Imri Sándor polgármester.

B. A. (Dunántúli Napló)

Egyelőre többet erről nem kívánt mondani, most még azt sem, milyen módon, feltételekkel és indokkal válnak meg a jegyzőtől. A közelmúltban elkészült a város pénzügyi átvilágítása, s a vaskos iratanyag sok tekintetben terhelően szól a jegyző elmúlt években végzett munkájáról. Így elképzelhető, hogy a döntés e szakmai anyaggal van összefüggésben. Döntöttek arról is, hogy aljegyzői pályázatot is kiírnak. Ezzel hosszú éveken át tartó törvénysértő állapotot szüntethetnek meg, Harkányban ugyanis – ahol kötelező lenne aljegyzőt alkalmazni – régóta betöltetlen e poszt.

Hivatalosan ugyan még nem, gyakorlatilag azonban az is eldőlt csütörtökön, hogy rendkívüli és azonnali felmondással menesztik Horváth Sándort, a Harkányi Gyógyfürdő vezetőjét. A testület a polgármestert azzal bízta meg, hogy a fürdő közgyűlésében is képviselje ezt az álláspontot. Akár már pénteken összeülhet ez ügyben a gyógyfürdő igazgatósága, miután tegnap délután a cégvezető nem jelent meg a felügyelőbizottság ülésén, ahol az elmúlt évek gazdálkodásának hiányosságait firtató kérdésekre kellett volna válaszolnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!