Közélet

2011.07.13. 15:55

Kijavítanak minden hibát a belterületi utakon, járdákon Kozármislenyben

Az útjavítási programot és a zöldterületek rendben tartását is saját forrásokból fedezik a városban.

B. A.

– Megkezdtük a napokban a tél és a tavasz folyamán a belterületi utakon, járdákon, szegélyeken, csatornákon keletkezett hibák kijavítását, illetve ennek előkészítő munkálatait – tájékoztatta lapunkat Völgyesi Gyula, Kozármisleny polgármestere. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy bár a hideg és az esőzések egyes helyeken nagyobb károkat okoztak, a legtöbb érintett területen kisebb javításokról lehet csak szó, alapvetően tehát nem súlyos a helyzet.

Ám Kozármislenyben kényesen ügyelnek arra, hogy a kisváros által fenntartott utak állapotára ne lehessen panaszuk az itt élőknek, idelátogatóknak. Az ugyanis olyan, mint az ember cipője vagy kézfeje, az alapján első benyomásra ítéletet mondanak az emberek, nem beszélve arról, hogy az ott élők mindennapjainak a megkeserítője lehet, ha rossz utakon kell zötykölődniük – fejtegette tovább Völgyesi Gyula.

Emiatt a város bel- és külterületeinek zöldfelületei is kiemelt figyelmet kapnak a tavaszi hónapoktól Mislenyben. Különösen júliustól, amikortól az önkormányzatok is súlyos bírságokkal számolhatnak, ha hagyják, hogy elburjánozzon területeiken a parlagfű, tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!