Közélet

2012.02.18. 20:14

Újabb képviselő mondott le Kozármislenyben

Nagyváradi László alpolgármesteri címe mellett képviselői mandátumát is visszaadta. Néhány héten belül ő a második lemondó Kozármislenyi testületben.

B. A. (Dunántúli Napló)

Újabb alpolgármester mondott le a napokban Kozármislenyben, Nagyváradi László, aki képviselői mandátumát is visszaadta. Azért is különös ez, mert az egyik legrégebbi idők óta képviselői feladatokat vállaló személyről van szó, aki néhány héttel azután állt fel, hogy Gáspár Gyula képviselő elköszönt a testülettől. Ráadásul Gáspár Gyula is alpolgármester volt korábban, de e címéről már a múlt nyáron lemondott. Ő munkahelyi elfoglaltságára hivatkozott, ez az indoklás megjelent Nagyváradi Lászlónál is.

A kisvárosban azonnal beszélni kezdtek arról, hogy a lemondások magukban is beszédesek, ám az még inkább, hogy nem sokkal a költségvetés megszavazása előtt határozták el magukat a képviselők. Ráadásul Nagyváradi lemondólevelében kifejti: több éves képviselői megbízatása során sem tudta érvényesíteni kellő súllyal elképzeléseit, és hogy nem lát markáns gazdasági vezetést a hivatalban, valamint az új pénzügyi bizottság hozzáállásával sem tud azonosulni.

Völgyesi Gyula polgármester azt mondta, sajnálja, de elfogadta a lemondásokat. Az élet megy tovább, a költségvetés pedig stabil, ő felel érte. Igaz viszont, hogy a civilek, szolgáltatók számára idén automatikusan nem állítottak be támogatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!