Közélet

2012.07.20. 12:57

Elkészültek a védművek a szekcsői löszfalaknál

A védekezési munkálatokra korábban 353 millió forintot nyert el a falu.

M. B. (Dunántúli Napló)

Befejezték a szakemberek azoknak a védműveknek a kialakítását, amelyek az omlásnak indult dunaszekcsői löszhegyek további suvadását hivatottak megakadályozni, illetve lelassítani. A létesítményeket a szakhatóságok is átvették.

A védekezési munkálatokra korábban 353 millió forintot nyert el a falu: a hegy belsejéből a vizet elvezetni hivatott úgynevezett mélyszivárgókat, valamint támfalat is építettek. A munkálatok elkezdése előtt át kellett alakítani a terveket, miután a bányakapitányság arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetleg várható, nagyobb földmozgások kárt tehetnek a tervezett támfalban és a mélyszivárgókban is. Végül a támfalat áttervezték, a mélyszivárgókat pedig részben másutt alakították ki.

Az első repedések 2007 őszén jelentek meg a Várhegyen. Ezt követően 2008. február 12-én a hajnali óráktól kezdődően indult el az omlás, amellyel mintegy félmillió köbméter föld zuhant a Dunába. A suvadás legintenzívebb szakasza körülbelül hét óra alatt zajlott le. Két év múlva, 2010 márciusában felszíni, úgynevezett szőnyegcsúszások alakultak ki, több köbméternyi föld omlott részben lakóházak udvarára, s később is voltak kisebb mozgások.

M. B. (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!