Közélet

2013.10.08. 19:01

Nem fizetésemelést kapott a harkányi polgármester, hanem a korábbi állapotot állították vissza

Hat hónapra visszamenőlegesen is megemelte Imri Sándor polgármester fizetését a harkányi képviselő-testület nemrég.

Babos A. (Dunántúli Napló)

A márciusban megszavazott polgármesteri minimum fizetés helyett eszerint a maximumot fogja kapni Imri Sándor városvezető. A különbség mintegy havi bruttó 76 ezer forint, a 30 százalékos költségtérítést is számolva.

Dr. Bíró Károly jegyző érdeklődésünkre pontosított: nem emelésről van szó, hanem a polgármester korábbi fizetésének visszaállításáról. Imri a tavaszi időközi választás előtt is a polgármesteri maximum fizetést vehette fel, ahogyan elődje is. Miután azonban a tavasszal új testület állt fel, újra kellett szavazni a polgármesteri illetményről is, s akkor úgy döntöttek, hogy mivel nem látják előre a költségvetés pontos helyzetét, s annak alakulását, egyelőre a minimumot szavazzák meg Imri Sándornak.

A fürdőváros korábbi hatalmas adóssága jócskán lecsökkent a kormányzati adósságátvállalási programnak köszönhetően, de még mindig maradt 1,4 milliárd forint kölcsönük. Ma már a tőkét is törleszteniük kellene ez után, de a banktól kaptak egy év türelmi időt ennek fizetésére. A kamatokat rendre, pontosan fizetik. Az adósságátvállalási program miatt ugyanakkor a tőkefizetés halasztásához a kormánynak is hozzá kell járulnia, ennek elfogadására várnak.

További részletek a szerdai Dunántúli Naplóban! A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!