Közélet

2014.12.19. 18:33

Top 100: dupla elismerés a legjobbaknak

A megye gazdaságának legjobban teljesítő cégeit, azok képviselőit köszöntötték a hatodik alkalommal megrendezett Gazdasági évzáró – TOP 100 gálán.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

A rendezvény keretében mutatták be a Dunántúli Napló, a NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közös kiadványát, az olvasóinkhoz is eljutó TOP 100 magazint.

– Duplán kell gratulálni a teljesítményeikkel élen járóknak, amivel egyelőre csak lassítani tudják megyénk gazdaságának leszakadását, a helyi létfenntartó képesség csökkenését – hangsúlyozta az ünneprontás szándéka nélkül dr. Kéri István.

A kamara elnöke kiemelte, hogy az aktuális teljesítmények mindig a jövő alapjait jelentik, a társadalmi folyamatok alakulását befolyásolják, ami azt mutatja, hogy akad tennivaló bőven a megyében.

Derűlátóbban, a jövőbe tekintve köszöntötte a gazdaság élenjáróit Páva Zsolt, Pécs polgármestere. A városvezető a többi baranyai város irányítóinak nevében is az új ciklusban rendelkezésre álló területi fejlesztési forrásokra – csak Pécs esetében 31 milliárd forint – hívta fel a figyelmet, aminek jelentős része a gazdaság élénkítését célozza.

Különdíjban részesültek a legnagyobbak

A kamara elismerését – dr. Kéri István adta át – a három legnagyobb baranyai gazdálkodó, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., a Hauni Hungária Kft. és a Mecsek Füszért Zrt. képviselői vehették át. Pécs polgármestere, dr. Páva Zsolt a Hauni Hungária Kft.-t és a Mecsek Füszért Zrt.-t, mint a legnagyobb adófizetőket köszöntötte, ugyanezt a címet  a komlói KŐKA Kft.-nek adta át Polics József polgármester. Bóly legnagyobb magyar tulajdonú adófizetőjének Hárs József polgármester gratulált. Sellye (Nagy Attila pm.) az Agrokémia Sellye Kft.-t, Siklós (Balázs Csaba apm.) a Siklósi Thermál Kft.-t, Szigetvár (dr. Vass Péter pm.) pedig a Schenk és Társa Kft.-t díjazta.

Mosolygós győztes: Weisz Fanni az Év Embere

Weisz Fanni meggyőző fölénnyel végzett az élen a Dunántúli Napló hagyományos év végi voksolásán – olvasóink voksai alapján dőlt el idén is, hogy ki lett az Év Embere Baranyában. A csupa mosoly modell édesanyja tolmácsolásával adta át a köszönet és a büszkeség szavait:

– Nagyon nagy boldogsággal tölt el ez az elismerés. Hálás vagyok, és köszönöm mindazoknak, akiknek a szavazatai alapján kiérdemeltem a díjat, és a korábban elismert emberek társaságába kerülhettem. Büszke vagyok arra, hogy pécsi, baranyai vagyok. Számomra ez a díj az emberek bizalmáról és szeretetéről szól, ami azt mutatja, hogy jó úton indultam el, jó úton járok. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!