Közélet

2006.11.29. 18:20

Népszerű a kutyachip, csak a pénz hiányzik

Baranya | Az országban elsőként Kozármislenyben kötelezték a kutyatulajdonosokat, hogy kedvenceiket az azonosítást lehetővé mikrochippel lássák el. A Siklós és Villány által folyatott kezdeményezés eredményesnek bizonyult, de a jó példát - elsősorban anyagi okokból - kevés település követi.

BAMA

Szinte minden nyilvántartott siklósi és villányi kutyába, több mint kilencven százalékukba beültették a helyi rendelettel kötelezővé tett mikrochipet – tájékoztatott dr. Szepesvári Zsolt állatorvos, aki mindkét városban végzi ezt a feladatot. Siklóson a tavalyi, Villányban az idei év elejétől kötelező az elektronikus nyilvántartás.

Dr. Bíró Károly kozármislenyi jegyző elmondta, náluk bevált a rendszer, a tulajdonosok elégedettek, több kóbor kutyát is az azonosítóval tudtak gazdájához visszajuttatni.
Bár a megyeszékhelyen már felmerült a chipek kérdése, alapvetően anyagi okok miatt nem kerülhet erre egyelőre sor, közölte Gáspár Klára, a város hatósági főosztályának csoportvezetője.

Részletek a Dunántúli Napló csütörtöki számában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!