Kultúra

2009.05.24. 17:21

Aprók és felnőttek költői találkozója

Bors néni talán tündér, talán varázsló, vagy maga a jó boszi. Egy biztos, a 33-as a kabalaszáma, hiszen 33 szobájának 33 ablakából 33 világra tekint.

M. B. E.

Ugyan már 80 esztendős, mi több, a kerek évfordulót éppen most ünnepli, de ez korántsem érzékelhető külsején, szellemi frissességén. Bors néni a ház tetején nevelgeti növényeit, kertecskéjét, olykor a Holddal társalog, mi több, sétálgat is vele kézen fogva. A különleges mesealakot Nemes Nagy Ágnes írónő találta ki, méghozzá gyerekverses formában és Dayka Margit vitte sikerre a költeményekből összeállított színpadi alkotást. Mint arról már hírt adtunk, a Harmadik Színházban most Thúróczy Katalin leporolta a verseket, új összekötő szövegeket írt hozzá, s harminc évvel megfiatalította a történetet. Persze nem Bors nénit, hanem a közeget, amiben az események játszódnak.

Steiner Zsolt rendezésében a gyermekversfüzérből így interaktív játszóház született a Pécsi Nemzeti ismert művészeivel, Unger Pálmával, Széll Horváth Lajossal az élen, gyerekszereplőkkel, László Csabával, Tamás Évával, Götz Attilával megerősítve. Tudni kell, hogy itt senkinek sem kötelező részt vállalni a leginkább születésnapi zsúrhoz hasonló programban, de valamiképp mindenki betagozódik a felnőttek és gyerekek érzelmi és értelmi egymásra találását gerjesztő jelenetekbe.  A Pécs2010 EKF-program másfél millió forinttal támogatja a színjátékot, mely a gyereknapi, május 31-i premier után beutazza majd a régiót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!