2011.11.18. 18:46
Simon István unokáival is színházat csinál
A Pécsi Nemzeti Színház egykori ügyvezető igazgatója lassan egy esztendeje nyugdíjas. Nehéz ezt így kezelni, hiszen negyven éven át ott állt az előadások előtt a lépcső tetején, s minden érkezőhöz volt egy kedves mondata.
[caption id="" align="alignleft" width="334"]
Simon Istvánnak most már végre több ideje jut a családjára is (fotó: Laufer László)
[/caption]
Simon Istvánt, Baranya friss Príma-díjasát a Hunyadi út melletti otthonában kerestük meg, ahol három további különleges kitüntetést is büszkén mutatott meg nekünk: egy fotóalbumot, melyben munkatársai a színházi esztendők legemlékezetesebb pillanatait örökítették meg, egy családi képes kötetet az „első hatvan évről”, és hasonlóan figyelemre méltónak minősítette azt a kedvezményt is, mellyel 38 évi Dunántúli Napló-előfizetését jutalmazták.
– Jut már ideje a Pécsi Nemzeti Színház előadásait megnézni?
– Való igaz, hogy négy évtized alatt soha nem láttam végig egyetlen premiert sem. Most már nem kell közben intézkednem, így igen, megnézem végre kényelmesen az új bemutatókat, de a Harmadikba és a fővárosba is elmegyünk egy-egy népszerű darabra. Mi több, állandó vendég vagyok a Bóbitában is az unokáimmal. Most meg Szegedre készülök, Balikó Tamás új rendezésére.
– Sikerült elszakadnia az örökös tagnak a „saját” színházától?
– Még hetente bejárok, de stressz nélkül. Aztán otthon csinálunk színházat öt kisunokámmal. Ugyanakkor ismerősök és ismeretlenek szólítanak meg mindenütt a belvárosban, s mi másról beszélgetnénk, mint a színházról. Emellett most olvasom Sárosi István új regényét, mely hamarosan megjelenik, szerintem filmre való. Átnézek új darabokat is, januártól pedig bizonyosan belekezdek megint valamibe. Csak rajtam áll, mi lesz az, mert több felkérésem is van az ország különböző pontjairól. Egy biztos, vezető az nem leszek!
– A kétfejű fenevad című darab igazi nosztalgiaparti volt. Kire emlékszik megkülönböztetett szeretettel a negyven évből?
– Atyai barátságával tisztelt meg Illyés Gyula, sokszor megfordultam a tihanyi lakásában, de szép emlékek fűznek Hernádi Gyulához, Páskándi Gézához is. A színészek közül pedig kiemelném Kulka Jánost és Gergely Robit, ők mindig rám csörögnek, ha van valami újdonság.
– Milyen dédelgetett álmot sikerült így, időmilliomosként megvalósítani?
– Hogy odafigyelhetek az unokáimra. Játszóházakba, állatkertbe járunk, s felülünk a vonatra is, Szentlőrincre meg vissza, mert az egy külön élmény. S kedvemre főzhetek végre, pontosabban az öt kissrác kedvére.
