Kultúra

2012.04.26. 17:13

Omega-koncert két és fél órán át a sportcsarnokban

Az 50 éves fennállását ünneplő Omega együttes országos turnéja április 27-én pénteken érkezik Pécsre, a városi sportcsarnokba, ahol 20 órakor félórás szimfónia csendül fel nagyzenekarral az instrumentális Omega-számokból.

M. B. E. (Dunántúli Napló)

Majd lassan a színpadra lép a rockcsapat minden tagja és a negyvenöt perces rapszódiát már a szimfonikus zenekar és az együttes közösen adja elő a progresszívabb albumokból, többek között az Időrablóról és a Gammapoliszról. Aztán jönnek a slágerek, a Gyöngyhajú lány, a Petróleumlámpa és társaik. Két és fél órás a koncert, de az előzetesen rögzített megállapodás szerint nincs ráadás. Lesz viszont lézervetítés, füstfelhő és mindenféle látványelemek, ám az igazi újdonságnak a tökéletes hangtechnikát ígérik.

Kóbor Jánosék mintegy harminc számot mutatnak be az est folyamán, és ennek harmada olyan, amely koncerten még soha nem szerepelt, mi több, a régi slágerek közül többet is újrahangszereltek.

A turné eddig kilenc állomáson aratott sikert, a pécsi koncert pedig azért került a városi sportcsarnokba, nem pedig a sokkal jobb akusztikájú Kodály Központba, mert akár négyezer fős közönségre is számítanak, a pécsi zenepalotában viszont csak ezer embernek lenne helye.

M. B. E. (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!