Egy barokk muzsikus a XXI. században

– Miért pont nagybőgő?

– Hat éven át csellóztam, aztán a gimnáziumi zenekarban megüresedett a bőgős poszt. A kórusban basszistaként feküdt nekem a mély hangszín, hát kipróbáltam. Bár előbb tanár lettem, csak utána végeztem el a zeneművészetit. Ma is csellózom kamaraformációkban.

– Énekel is?

– Főiskolásként szerepeltem Tillai Aurél kamarakórusában, aztán átálltam a másik oldalra, a pécsi baptista gyülekezet kórusának karnagya vagyok.

– És a gyülekezeti zenekar vezetője.

– Ennél is nagyobb feladat a Pécsi Vonósok, a volt ifjúsági házi zenekar irányítása, ahol két évtizede vagyok karmester.

– Nem is akárhogyan. Az amatőr együttes minden nyáron turnémeghívást kap a klasszikus zene fellegvárába, Németországba.

– A kultúrfővárosi cím kapcsán jártunk kint először a Ruhr-vidéken, ahová azóta minden évben visszahívnak, egyre nagyobb elvárásokkal. Idén már a Pannon Filharmonikusok több tagjával kellett erősítenünk.

– Akkor most nagybőgős, karmester vagy zenekarvezető?

– Inkább afféle barokk muzsikus. Akkoriban minden zenész több hangszeren is játszott, énekelt és zenét szerzett.

– Zenét is szerez?

– Tanultam neves pécsi zeneszerzőknél, mert igyekeztem eljutni odáig, hogy ha beugrik egy jó gondolatom, akkor azt képes legyek zeneileg is megfogalmazni. Írtam már mesejátékokhoz kíséretet, született kamaradarabom is.

– Mi van, ha nem zenél?

– Focizok a barátaimmal, és néhanap a szülőfalumba, a tolnai Borjádra utazom, ahol egy elhagyatott pince és a gyerekkort idéző hangulat kiragad a mindennapok forgatagból.