2014.11.19. 18:08
Hova tűnt a pécsi jazzpresszók világa?
Az ország legnevesebb jazzszakírója és kutatója, Simon Géza Gábor a hétvégén visszatért egy könyvbemutatóra Pécsre. Igen, visszatért, mert Stenczer Bélával együtt neki köszönhető hogy éveken át népszerű jazzpresszók zajlottak a városban, és ők hozták létre itt az ország első magán lemezkiadóját is.
– Hogy is voltak ezek a jazzpresszók?
– A hetvenes években a magyar jazzszakosztályban a kutatói és az újságírói szekciót vezettem, amikor Béla azzal a kéréssel jelentkezett, hogy Pécsett olyan jazzklubot indítana, ahol többórás programokban zene, filmvetítések és jazztörténeti előadások hangzanának el. Ebből lett a nagy sikerű jazzpresszó, amely aztán másfél évtizeden át megfordult a DoZsóban, a műszaki főiskolán, a Balokányligetben és az Ifjúsági Házban is.
– Ez volt a kezdet. Mi jött még ehhez a pécsi jazzéletben?
– Például hét éven át jazztáborok Sikondán, zenészeknek, lemezgyűjtőknek, klubvezetőknek, zenebarátoknak. Az évek során több mint negyven együttes játszott itt, a végén pedig már hangfelvételeket is készítettünk. Ennek kapcsán született a Pannonton, Magyarország első olyan lemezkiadója, amely az állami monopóliumtól függetlenül működött.
– Milyen lemezek kerültek ki innen?
– Úgy húsz produkciónk született, népzenei, kórus- és jazz- vonalon. Többek között Tillai Aurél kórusműveit és kottáit, Binder Károly, a Kecskeméti Bohém Ragtime Jazz Band jazzlemezeit dobtuk piacra. S talán a legfontosabb: itt jelent meg az a magyar jazztörténeti antológia, ami már 1971-ben összeállt, de akkor még letiltották a kiadását.
– Miért élt csak két esztendőt ez a mintaértékű műhely?
– Mert megszűnt a finanszírozó Baranyai Művelődési Központ, Budapesten pedig létrejött a Magyar Jazzkutatási Társaság, mellesleg egyedül nálunk működik ilyen a világon, s ez a társaság átvette a lemezkiadási feladatokat.
– Sokkal szolidabb napjainkban a jazzélet. Miért?
– A rendszerváltás elsorvasztotta a jazzklubokat. Pedig több mint hatvan működött az országban, például Komlón és Harkányban is volt ilyen.
– Ma a jazz-zenészeink már külföldön próbálkoznak. A világsikerig mégsem jut el senki.
– Sajnos a mi muzsikusaink nem eléggé profik, a zenei szabadság ürügyén kibújnak a kemény szerződések alól. Nem tudnak például pár óra alatt lemeznyi anyagot feljátszani, és nem képesek vonzó előadóként sem megjelenni. A piacon pedig mindenkivel csak egyszer próbálkoznak.
