Kultúra

2011.10.02. 16:27

Alapítóként Kispálékról és a Kiscsillagról

A Kispál és a Borz együttesről közel negyedszázados pályafutása során sokan sokféleképpen nyilatkoztak. Csak egyvalakit nemigen kérdeztek, az egyik alapítót, Ózdi Rezsőt, aki most újra együtt zenél a Kiscsillagban Lovasi Andrással.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)

Hogy emlékszel a kezdetekre?

– Meghatározó rockélmény volt számomra nyolcadikos általánosként a Candy együttes játéka a suliban. Ugyanolyan uránvárosi lakótelepi srácok voltak, mint én, éppen csak a szomszédos lépcsőházból. Ez adta a lökést a Komarov gimiben, hogy csináljunk mi is zenekart. Kiderült, az osztályban többen is játszanak valamilyen hangszeren, így Kispál Andrással összehoztunk egy bandát. Lovasi András akkor még nem volt képben, két évvel fiatalabb lévén, mi pedig hátrafelé nemigen néztünk. Ebből a középiskolai formációból egyébként az egyik srác, Pepe most újra ott van Kispi Velőrózsák zenekarában.

– Miként lett ebből mégis Kispál és a Borz?

– Gimi után elvittek minket katonának. Akkoriban a Lovasi-féle zenekar, mely olyasféle neveket használt, hogy Déjá vu, meg Piros Ló, no meg a mi együttesünk nem futott valami látványos pályát, így szóban összeszerveztük a két „alakulatot”. Én Kispivel érkeztem, Lovasi András Bräutigam „Ricsi” Gábort hozta dobosnak. Többfelé próbálkoztunk eleinte, de amit a sajátunknak éreztünk, az a Szenes Klub. – Itt volt az első koncertünk, és a Huszárik Filmklubban, az I. Avantgárd Rockfesztiválon léptünk a széles közönség elé 1988-ban.

– Hogy kerültél te ki ebből a csapatból?

– Többször is ki-be mozogtam a bandában. Olykor magamtól, máskor kirúgtak. Ők egységesen rockzenekarként fogalmazták meg magukat, én inkább játszásiból tartoztam közéjük. Mint életcél, nem ez volt számomra a legfontosabb. A második lemez után szálltam ki végleg.

– Mi volt jobb, mint a zenélés?

– Nem volt konkrét dolog, ami elcsábított volna, csak nem voltam motivált a turnékra. Nekem azóta is az a döntő, hogy amit csinálok, abban jól érezzem magam. A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag között is csak egyetlen fix munkahelyem volt, a Rókus-dombi otthonomban viszont a családtól mindig megkaptam ezt a szükséges pluszt. Nagylányom, Rebeka immár másodikos egyetemista, a fiam, Andris nyolcadikos, szóval a házi harmóniával soha nem volt probléma.

– Hogy viszonyultál közben a zenekarhoz?

– A Kispál-lemezek közül az első hármat szeretem a legjobban. A szétválás hozott némi feszültséget, de miután én húsz éven át nem zenéltem sehol másutt, a barátság távoli lett, de megmaradt.

– Mi hozott vissza a zenéhez?

– Lovasi András. Lehetőséget teremtett a Kiscsillagba hívásommal olyasmire, amit annak idején nem használtam ki. Negyven körül az ember hajlamos számvetéskészítésre, és ami elmaradt, azt legalább hobbi szinten megpróbálja megvalósítani. Nekem ez élesben adatott így meg. Ugyanakkor van ennek a folyamatnak egy másik oldala is. Amikor ugyanis egykori Kispál és a Borz tagok összetalálkozunk, úgy köszöntjük egymást, hogy: Te mikor szabadultál? És ehhez a klubhoz most már Lovasi és Kispi is csatlakozott.

– Kapcsolható a nagy visszatérésed zenei eseményhez?

– Lovasival a pecázás összeköt bennünket, gyakran nekivágunk a vizeknek. 2004 tavaszán pedig elhívott egy Kispál-turnéra vendéggitárosnak, s a koncertek során az utazások, a bulik újra felélesztették a jó viszonyt. Amikor a végén kiszálltam a buszból, akkor először éreztem úgy, most már maradnék.

– Mikor lett ebből Kiscsillag?

– Szóban 2004 végén. Lovi volt először, én másodjára, és Lecsót is én szorgalmaztam. A dobost illetően nagyon bizonytalanok voltunk, és érzelmi okokból Bräutigam Ricsire esett a választás.

– Lovasi András szerint te vagy a legkritikusabb a csapatban.

– A harmadik lemezünk zárófázisánál tartunk, s úgy érzem, válaszút elé érkezett a zenekar is. Eddig hitegettük magunkat, hogy csak hobbi együttes vagyunk. Hat év alatt viszont sokkal messzebb jutottunk, hogy azt már egyszerű kíváncsiságból fokozni lehessen. Márpedig csak úgy érdemes csinálni, ha mindig előrébb jutunk. Hát ez a kritikus szemlélet hajt engem.

– Egész pontosan hogy áll a harmadik Kiscsillag lemez?

– Egyik zenész barátom fogalmazott úgy: egy lemezt nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Én minden dalból az egyedülálló kincset szeretném kikaparni. Összegezve: a harmadik cédénk októberben megjelenik. Szeretni fogjuk, az biztos, és november elején országos turnéra indulunk vele. Itthon várhatóan december közepén a Pécsi Est Caféban mutatjuk be két egymás utáni napon. Ez a CD zeneileg sokkal sokrétűbb, mint az előző kettő, mert a csapat minden tagja igen kreatívan kivette a részét az alkotói folyamatból. Hogy mennyire más ez a stílus, mint a korábbi? Hát a fogadtatása arról is dönthet, hogy a zenekar milyen pályán folytatja a továbbiakban.

Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!