Késések és járatkimaradások

2018.11.13. 19:56

Komoly fennakadásokat okozhat a kapacitáshiány a légi közlekedésben

A kapacitáshiány kezelése lesz a legnagyobb kihívás az európai légiközlekedésben a következő években, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2037-ig összeállított prognózisában azzal számol, hogy a zsúfoltság miatt 1,5 millió járat nem indulhat el Európában, így 160 millió utas járatát törölhetik ebben az időszakban. Ennek elkerülésére összehangolt lépéseket szorgalmaznak.

Alexandre de Juniac, a montreáli székhelyű, légitársaságokat tömörítő szervezet Madridban tartott konferenciáján azt mondta, 2037-re az európai utasforgalom 1,9 milliárdra nőhet, ez 50 százalékkal magasabb a 2018-ra vártnál. Ekkora forgalom kiszolgálásához azonnali lépések kellenek véleménye szerint: módosítani kell a résidők kiosztásának rendszerét, át kell alakítani a légiforgalmi irányítást, és a repülőtereknek a már bejelentett fejlesztéseken túl még több beruházást kell végrehajtaniuk.

Hangsúlyozta: idén a nyári menetrendi időszakban az előző évhez képest jelentősen nőtt a késések száma, és a probléma várhatóan a 2019-es nyári időszakban is fennáll majd. A gépek biztosan nem fognak kevesebbet késni, mint idén, de romolhat is a helyzet – mondta. A járatonkénti, átlagos 12 perces késés az előrejelzések szerint 20 percre nő 2040-re.

A légiforgalmi irányításról azt mondta, az IATA és a légitársaságok továbbra is az unió Single European Sky tervét támogatják, amellyel csökkenteni lehet az irányító központok számát. Mivel ezt a tervet a nemzetállamok egy része elutasítja, Alexandre de Juniac elmondása szerint arra kérték a kormányokat, hogy nemzeti légiforgalmi stratégiát dolgozzanak ki, amelyben rendezik a légtérgazdálkodás kérdését is.

Az IATA vezetője úgy vélte, módosítani kell az utasok kártérítését szabályozó 261-es uniós irányelvet is, annak tartalmaznia kell az utasok mellett a légitársaságok érdekeit is.

Henrik Hololei, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának vezetője szerint minden szereplőnek együtt kell dolgoznia a kapacitáshiány enyhítésén, mert a versenyképesség csökkenése az utasszám növekedését is veszélyezteti. Hozzátette: Európában felerősödött a protekcionizmus, amely jelentős mértékben visszafoghatja a forgalom bővülését. Az IATA előrejelzése szerint a folyamat erősödése 20 év alatt 400 millióval kevesebb utast jelenthet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!