Energia-veszélyhelyzet

2022.07.20. 14:40

A gázfelhasználás 15 százalékos csökkentését indítványozza az Európai Bizottság

A brüsszeli testület valamennyi tagállam számára célul tűzné ki, hogy 2022. augusztus 1. és 2023. március 31. között 15 százalékkal csökkentse a gázfelhasználást.

Élőben jelentette be az Európai Bizottság elnöke, miért szükséges a következő időszakban a komoly spórolás és a tagállamok közötti szolidaritás. Javaslata szerint 15 százalékkal kell csökkenteniük a tagállamoknak a gázfogyasztásukat – írja az AP News nyomán a Mandiner.

Ursula von der Leyen szerint elkerülhetetlen, hogy a tagállamok közösen lépjenek, hogy sikerüljön tompítani a gázhiány miatt kialakuló helyzeten. Ha arra a forgatókönyvre készülünk, hogy egyáltalán nem lesz orosz gáz, akkor egyfelől gyorsan más irányból kell beszerezni a szükségletet, illetve csökkenteni kell a gázfogyasztást – jelentette ki.

Ennek érdekében a bizottsági elnök kétlépcsős forgatókönyvet hirdetett meg.

Életbe lép tehát a vészforgatókönyv, amelynek másik eleme a szolidaritás. Mivel a tagállamok között vannak olyanok, amelyeknél roppant magas az orosz gázkitettség, ezért fontos, hogy a tagországok – szükség esetén – kisegítsék egymást

– hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

Az uniós koordináció segítségével igyekeznek majd összehangolni a tagállamok közötti energiaszolidaritást – derült ki.

A tájékoztatón megszólalt Frans Timmermans is. A holland politikus azt hangsúlyozta, hogy a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni, vagyis a teljes orosz gázszállítás leállására. A bizottság alelnöke szerint is éppen ezért kell már most, a rekkenő nyári hőségben felkészülni a télre, mert ha nem lépünk időben, akkor bizony nagyon valószínű, hogy hiány lép majd fel a szükséges energiahordozókból. 

Nyitókép: Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) alelnöke és Ursula von der Leyen bizottsági elnök Brüsszelben 2022. július 20-án / MTI / EPA / Stephanie Lecocq

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!