Krimi

2024.02.07. 15:40

Négy gyerek megsérült, amikor beomlott egy iskola mennyezete az erdélyi Szeben megyében

Beomlott szerdán egy iskola mennyezete az erdélyi Ladamos (Loamnes) községben, Szeben megyében, négy diák könnyebben megsérült – írta a Szeben megyei vészhelyzeti felügyelőség tájékoztatása alapján a Hotnews.ro hírportál.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

A baleset a községhez tartozó Alamor település általános iskolájában történt, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Az osztályteremben csak a négy, 11 és 15 év közötti diák tartózkodott, amikor beomlott az álmennyezet.

Az iskola igazgatója a Turnul Sfatului megyei lapnak elmondta: a gipszkarton lapokból álló álmennyezet a szünetben omlott be, amikor a diákok zöme nem volt a teremben. 

Hozzátette: szerencsére nem egyből szakadt le, mert akkor tragédia is történhetett volna. A tanteremben 13 diák tanul összevont osztályban, ötödik és nyolcadik osztályosok.

Az omlás pillanatában a helyiségben tartózkodó két lány és két fiú kisebb sérüléseket szenvedett, nyaki fájdalmakra panaszkodtak és a karjukat is fájlalták. A mentők a nagyszebeni gyermekkórház sürgősségi osztályára szállították őket kivizsgálásra.

Maria Greavu, Ladamos község polgármestere az Oradesibiu.ro hírportálnak elmondta: az álmennyezet leomlását a huzat és az erős szél okozhatta, a diákok épp szellőztettek, amikor a baleset bekövetkezett. Társaik hívták a 112-es segélyhívó számot, az áldozatok eszméletüknél voltak, amikor a mentők kiérkeztek.

A polgármester szerint a falusi iskolát 1936-ban építették, legutóbb 2004–2006-ban újították fel, és a közeljövőben terveznek egy újabb korszerűsítést.

Erdélyben decemberben történt hasonló eset, amely tragédiába torkollott. 

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg egyharmada dőlt össze december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. 

A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, és az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány egyike is súlyosan megsérült, ő a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban hunyt el néhány héttel a tragédia után. 

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál, és ennek keretében több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!