uefa

2019.09.26. 15:59

A szlovákok mégis megúszták a zárt kapus meccset

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elfogadta a szlovák szövetség fellebbezését, így a korábbi ítélettel ellentétben mégsem lesz zárt kapus a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés.

Az UEFA hétfőn a szlovák, míg múlt pénteken a magyar szövetséget (MLSZ) büntette meg a két ország válogatottjának szeptember 9-i, budapesti mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt. Így a szlovákoknak nézők nélkül kellett volna pályára lépniük Wales ellen, emellett 20 ezer eurós (6,65 millió forint) bírságot fizetniük. A kontinentális szövetség honlapja alapján ugyanakkor helyt adott a szlovák szövetség fellebbezésének az UEFA fegyelmi testülete, amely „a provokatív politikai üzenetek” miatt kiszabott pénzbírságot is 15 ezer euróra csökkentette.

A magyar-szlovák találkozón elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt az MLSZ-nek zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni, október 13-ai hazai Európa-bajnoki selejtezőt, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak. Az MLSZ is fellebbezett, egyben kérte a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók azonosítását, ennek kapcsán csütörtökön nem jelentett be semmit az UEFA.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában