kevesebb baleset

2018.09.21. 14:11

Nemsokára bevezetik a magyar utakon, ezt a traffipaxot Ön sem fogja tudni kicselezni

Az átlagsebességet fogják figyelni, amit az eszköz megtett út és idő arányából számol ki.

Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén jelenleg is dolgozik a rendőrség – mondta a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes. Halmosi Zsolt hozzátette: idén 432 ember vesztette életét közúti baleset miatt – írja a Faktor.

A rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes szerint csaknem minden közúti baleset valamilyen felelőtlenség következménye. A Biztonság hete című programmal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy „ez egy óriási, közös felelősségünk”.

A magyar utakon idén történt balesetek által követelt 432 élet megmenthető lett volna. Ha például egy autóban többen utaznak, és a járművezető elkezd a telefonjával foglalkozni, katasztrófa elkerülhető, ha az utasok rászólnak és figyelmeztetik – vélekedett Halmosi Zsolt.

Az átlagsebességmérés jó módszer lehet a rendőrség kezében a gyorshajtás megelőzésére. A VÉDA-rendszert felkészítették arra, hogy a fix telepítésű eszközök, illetve a fix és mobil berendezések között átlagsebességet mérjen.

„A kollégáim most dolgoznak annak a rendszernek a kialakításán, amely majd lehetőséget biztosít arra, hogy – ha a jogszabályi feltételek meglesznek -, alkalmazható lehessen ez a módszer”

– jelentette be a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes. Hozzátette: ezzel a mérési metódussal kiküszöbölhető a rendszer azon gyengesége, hogy az autósok kizárólag a a traffipax környékén tartják be a sebességkorlátot.

Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő a portálnak elmondta: az átlagsebesség-mérés egy relatíve hosszabb, 3-5 kilométeres útszakaszon ellenőrzi a jármű gyorsaságát, a mérés kezdetétől a mérés végéig megtett út és idő arányából számolja ki az átlagsebességet.

Egyetértve egyes kutatások eredményekkel, a szakember úgy véli, hogy a módszer hozzájárulna a közlekedésbiztonság mértékének emelkedéséhez. A telepítésnek azonban megvannak a korlátai is: két mérőpont között zárt rendszernek kell lennie, nem lehet parkoló vagy kereszteződés benne. Külföldön is főként hidakon és alagutakban használják.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában