Élénk politikai koordináció

2024.04.02. 12:29

Magyarország és Ciprus nem fogja elfogadni az EU felosztását első- és másodosztályú tagokra (videó)

Magyarország és Ciprus soha nem fogja elfogadni az Európai Unió felosztását első- és másodosztályú tagállamokra, a két ország ezért határozottan ellenzi az egyhangú döntéshozatal követelményének eltörlését – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Constantinos Kombos külügyminiszterrel Cipruson

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter közösségi oldala

Fotó: MARTON_KIRALY

A tárcavezető a ciprusi kollégájával, Konsztantinosz Kombosszal közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy

az Európai Unió az utóbbi évek súlyos kihívásai és válságai nyomán ma a gazdasági és a biztonsági helyzet tekintetében is rosszabb formában van, mint a koronavírus-járványt követően.

Óriási problémának nevezte a közösség hanyatló versenyképességét, a szomszédságban zajló háborút, az eszkalációs kockázatokat, továbbá az illegális migráció jelentette nehézségeket is, amelyekkel Ciprus és Magyarország is szembesül a külső határokon.

Reményét fejezte ki, hogy az idei európai parlamenti választás változást hozhat ezen ügyekben, a blokk a helyes irányba fordulhat, és megerősödhet a békepárti tábor.

Ennek kapcsán leszögezte, hogy a magyar kormány a mielőbbi ukrajnai békekötés pártján áll, elismerve azt, hogy ez az álláspont ma nem a fősodor része, és nincs többségben a kontinensen. Rámutatott, hogy hazánk nem szállít fegyvereket a konfliktusba, és élesen ellenzi a nyugati katonák esetleges Ukrajnába küldésének lehetőségéről szóló nyilatkozatokat.

Sérelmezte, hogy 

a békepárti álláspont képviselőit rögtön megbélyegzik, valamint azt is, hogy rendkívül szűk tere van napjainkban a józan párbeszédnek ebben a kérdésben.

Majd kifejtette, hogy hasonló a helyzet az Oroszországgal szembeni szankciók témájában, ott sem volt lehetőség érdemi vitára valamifajta kompenzációs mechanizmusról azoknak a tagállamoknak a javára, amelyek esetében másoknál súlyosabbak ezen korlátozások negatív hatásai.

Szijjártó Péter ezt követően arra figyelmeztetett, hogy az egyaránt húsz éve csatlakozott Magyarország és Ciprus soha nem fogja elfogadni az Európai Unió felosztását első- és másodosztályú tagállamokra.

Határozottan ellenezzük az egyhangú döntéshozatal követelményének eltörlését, a minősített többségi döntések terének kiszélesítését. Soha nem fogunk elfogadni olyan helyzetet, amelyben a nagy országok határoznak a ránk is kihatással lévő ügyekről, és nekünk csak annyi jogunk van, hogy azt mondjuk: igen, uram

– fogalmazott.

Aláhúzta, hogy az idei soros magyar EU-elnökség legfőbb célkitűzése a közösség további gyengülésének megállítása, márpedig erős Európához erős tagállamok kellenek.

Úgy vélekedett, hogy a blokknak friss lendületre, energiára van szüksége, amely csak kívülről jöhet, és a kormány ezért prioritásként fogja kezelni a nyugat-balkáni bővítési folyamat előmozdítását.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem lehet gyorsítósávot biztosítani egyes országoknak politikai okokból, minden szereplőt saját valós érdemei alapján kell megítélni, és ennek alapján a nyugat-balkáni államok megérdemlik a tisztességes és pozitív hozzáállást.

Tudatta, hogy az EU-ban a többség minden nyilatkozat ellenére valójában ellene van a bővítésnek, míg Magyarország és Ciprus is pártolja az ügyet, ezért egyesített erővel fog a két ország fellépni e téren.

A miniszter kitért az illegális bevándorlásra is, megerősítve, hogy hazánk nagy hangsúlyt fog fektetni az ezzel szembeni fellépésre is. Elmondta, hogy a kormány nem lehetőségként, hanem veszélyként tekint a migrációra, amelyet nem kezelni, hanem megállítani kell.

Végezetül üdvözölte, hogy Magyarországhoz hasonlóan Ciprus is mindig kiáll a nemzeti érdekei mellett az EU-ban, ennek is köszönhető az élénk politikai koordináció a felek között.

Elmondta, hogy gyorsan bővül az idegenforgalom a két ország között, tavaly már 66 ezernél is több volt a magyar turisták száma a szigetországban, ami 31 százalékos növekedést jelent, és csaknem négyezer magyar itt is él.

A kereskedelmi forgalom értékét sikerült 100 millió euró felett tartani. Továbbá az energetika is újabb lehet az együttműködésnek, miután hazánk érdekelt a diverzifikációban, és az új ciprusi lelőhelyek erre esélyt kínálnak – sorolta.

Emellett magyar katonák részt vesznek az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójában (UNFICYP) is, ezzel hozzájárulva a biztonsághoz és a stabilitáshoz – tájékoztatott.

A külügyminiszteri sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

Újranyílt Magyarország ciprusi nagykövetsége

Újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.

A tárcavezető a diplomáciai képviselet átadó ünnepségén „igazi sikertörténetnek” nevezte a kétoldalú kapcsolatokat, amit tanúsít a gazdasági együttműködés is, hiszen a kereskedelmi forgalom értéke mára 100 millió euró fölé nőtt, egy év alatt 28 százalékos bővülést elérve, miközben a magyar export mintegy 2,5-szeresére emelkedett az utóbbi tíz évben.

Arról számolt be, hogy különösen az Egyesült Királyság európai uniós távozását (Brexit) követően gyors növekedésnek indult a magyar közösség Cipruson, mára csaknem négyezren élnek itt, illetve a turisták száma is megugrott, tavaly több mint 66 ezren látogattak a szigetországba, ahol a Wizz Air légitársaság bázist is nyitott.

Továbbá tudatta, hogy az energetika újabb terepe lehet az együttműködésnek, miután hazánk érdekelt a diverzifikációban, és az új ciprusi lelőhelyek erre esélyt kínálnak, ennek megfelelően egyeztetés folyik a felek között.

Emellett érintette azt is, hogy Magyarország elkötelezett Ciprus biztonsága és stabilitása mellett, ezért már rég részt vesz az ENSZ helyi békefenntartó missziójában (UNFICYP), jelenleg tizenegy fővel, de kész a létszám növelésére.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mindezeket a szempontokat– a gazdasági kapcsolatokat, a jövőbeli energetikai együttműködést, a nagyszámú magyar közösséget, a sok turistát, a katonákat – figyelembe véve a kormány a nicosiai nagykövetség újranyitásáról és a szolgáltatások fejlesztéséről döntött.

Kifejtette, hogy a Ciprusra látogató vagy akár tartósan ott is élő magyar állampolgárok számára fontos minél jobb szolgáltatást nyújtani, de eközben a személyes diplomáciai jelenlét a kétoldalú kapcsolatok további javításának is eszköze lehet.

„Remélem, hogy a nagykövetség jelenléte világosan demonstrálni fogja, hogy mekkora jelentőséget is tulajdonít ennek a kapcsolatnak a magyar fél” – szögezte le, megköszönve a helyi hatóságok segítségét a gyors ügyintézésben.

„A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy tovább írjuk közösen a két ország együttműködésének sikertörténetét” – tette hozzá.

A miniszter végül kitért arra is, hogy a világ napjainkban a veszélyek korát éli, a súlyos válságok nyomán jelentősen romlott a globális biztonság.

Rámutatott, hogy ezt Magyarország és Ciprus is közvetlenül érzi, ugyanis mindkét állam szomszédjában háború dúl, s mind az ukrajnai, mind a gázai konfliktus komoly fenyegetést jelent Európa biztonságára. Szavai szerint ezen folyamatok következtében ráadásul a világ jelenleg ismét a blokkosodás felé halad, márpedig hazánk ezen mindig rajtaveszített. A kormány ezért a következő időszakban ehelyett a konnektivitásban érdekelt, amihez mindenekelőtt vissza kellene térnie a kölcsönös tiszteletnek a nemzetközi politikába – mondta.

Illetve ennek kapcsán kifejtette, hogy Budapest és Nicosia között ez mindig adott volt, még akkor is, ha voltak bizonyos vitás kérdések, amelyeket rendre sikerült megtárgyalni mindenféle képmutatás nélkül.

Továbbá kiemelte, hogy a külpolitikában egyre inkább felértékelődik a személyes kapcsolatok szerepe, és ezért üdvözölte, hogy az előző és a mostani ciprusi hivatali partnerére is a barátjaként tekinthet.

„Irány Ciprus, ahol újranyitjuk a korábban bezárt magyar nagykövetséget” – írta a reggeli órákban Szijjártó Péter közösségi oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában