Választás 2022

2022.03.18. 18:53

Gulyás: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország

A kormányoldal véleménye szerint az ország békéjét és biztonságát kell megőrizni - mondta a miniszter.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a választási kampányban Márki-Zay Péter, „a baloldal miniszterelnök-jelöltje sokadjára próbálja immáron önmagát megcáfolni”, de a valóság az, hogy mind ő, mind pedig a baloldalt alkotó pártszövetség szinte valamennyi vezető politikusa egyértelművé tette, hogy vagy katonákat vagy fegyvereket, vagy mindkettőt küldene a háborúba, ami azzal a veszéllyel járna, hogy Magyarország belesodródna ebbe a konfliktusba.

Leszögezte: a kormányoldal véleménye szerint az ország békéjét és biztonságát kell megőrizni.

Természetesen szeretnénk, ha mielőbb béke lenne, de ezt mi eldönteni nem fogjuk tudni, ezért a legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból

– nyomatékosította.

Márki-Zay Péter eddigi nyilatkozatai alapján úgy vélte: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne Magyarország.

Felhívta a figyelmet: a „sokszínű” ellenzéki koalíció különböző pártvezetői az elmúlt napokban is azt nyilatkozták, hogy fegyvereket, illetve katonákat kell küldeni, ahogy ezt miniszterelnök-jelöltjük is többször elmondta.

Természetesen a következtetéseket a választóknak kell levonni

– jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a kormánypártok véleménye mindig az volt, hogy a béke pártjára kell állni, nem szabad belesodródni a háborúba, és ezért nem szabad „ilyen felelőtlen nyilatkozatokat tenni, mint amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett”.

Borítóképünkön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!