Postabontás

2021.01.12. 15:41

Hiába a kérelem, nem adnak bérlakást – kesereg olvasónk

Negyven éves vagyok, mozgássérült. Önkormányzati bérlakásban élek, egy garzonban, kertvárosban – olvasható a levélben.

Név és cím a szerkesztőségben

Lepusztult önkörmányzati lakását mutatja Panka Irma

A vonatkozó jogszabály szerint az ingatlant öt plusz egy évig bérelhetem, azt követően köteles vagyok a lakhatásomról gondoskodni. Nos, ez az öt plusz egy év ez év őszén jár le – tavaly októberben kezdeményeztem az önkormányzatnál, hogy kilátástalannak mondható helyzetemre és arra, hogy a végleges lakhatásra jogosító igénylésem már évekkel ezelőtt beadtam, hosszabbítsák meg a bérleti szerződésem, vagy biztosítsanak számomra egy másik lakást.

A mozgássérültek Baranya megyei érdekvédelmi szervezete is alátámasztotta a kérésem jogosságát – mindennek ellenére az önkormányzattól elutasító választ kaptam. Ezt követően, jogász ismerősöm tanácsára az alpolgármester asszonyhoz fordultam a kérésemmel, aki elektronikus úton érkezett válaszában arról tájékoztatott, hogy a lakásügyi osztályt arra kérte, keressenek megoldást a problémámra. December 21-én kaptam a levelet, amiben tájékoztatnak arról, hogy ez év októberéig köteles vagyok az önkormányzati bérlakást elhagyni, helyette másikat nem tudnak biztosítani.

Fogalmam sincs, hogyan tovább. Szüleim idősek, akik a még idősebb nagymamát ápolják, ráadásul egy olyan lakásban, amely számomra nem jelent megoldást, mert lift nincs az épületben. Csak bottal tudok járni, járdaszegély, korlát nélküli lépcső például megoldhatatlan kihívást jelentenek számomra.

Bevételeim rendkívül szerények: rokkantsági járadékban részesülök, emelt szintű családi pótlékot kapok, ezen kívül van egy 4 órás bejelentett állásom, itthoni munkavégzés. Még 2017-ben saját vállalakozásba is kezdtem, amit most a koronavírus teljesen tönkretett. Albérletet sajnos nem tudok megfizetni.

Bíztam abban, hogy méltányosságból az önkormányzat segít a megoldásban – nem tudom, lenne-e értelme további kérelmeknek. Igazságtalannak érzem a helyzetet – örömmel fogadom, ha esetleg valakinek megoldási javaslata lenne.

Név és cím a szerkesztőségben

Képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!