Postabontás

2021.11.05. 09:50

Kaotikus a helyzet a körforgalomnál – panaszolja olvasónk

A Dunántúli Napló SMS rovatában, a Nagy Imre út–Keszüi úti körforgalomnál kialakult forgalmi helyzettel kapcsolatban „terelőút” jeligével megjelent cikk írójának tökéletesen igaza van.

Dunántúli Napló

mde

Véleményem szerint a forgalom elterelése nem arról szól, hogy a javítást végző cég körbekeríti jó nagy szélességben a munkaterületet, és valahova kitesz egy zsákutca táblát, aztán ki-ki oldja meg az ebből adódó problémáját úgy, ahogy tudja.

Pécsen a forgalomszabályozást beleértve a forgalomtechnikai megoldásokat a Biokom „uralja”. Tehát az ő szakembereiknek kell a lehető legkisebb felfordulással megtervezni és végrehajtatni a forgalom elterelését, vagy módosítását.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt ugyanezen a helyen ugyanez történt. Akkor több lakos fordult a Biokom ügyfélszolgálathoz telefonon, ahol a rendőrséghez irányították őket. A rendőrség ki is jött ígérve azt, hogy a problémát jelzik felettesüknek. Természetesen semmi nem történt.

Jelen esetben azt szeretném kérni, hogy a Biokom szóban forgó csapata vizsgálja meg azt a lehetséges megoldást, hogy a javítás hosszában útszűkületet kialakítva maradjon a forgalom az eredeti helyén. Vizsgálják meg azt, hogy az út közepén lévő növényszigetet ideiglenesen (amíg a javítás folyik kb. 1 hónap) megszüntetve, csökkentett sebességgel a járművek használni tudják.

R. J.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!