Postabontás

2022.07.28. 18:59

Horgászigazolvány volt, nincs - olvasói levél

Évekig nem horgásztam, ezért az engedélyemet sem újítottam meg, idén azonban feltámadt bennem az egykori kedves időtöltésem iránti vágy.

Dunántúli Napló

Illusztráció

Fotó: Sándor Judit

Keresgélni kezdtem a horgász­igazolványomat, ami tanúsítja többek között, hogy rendelkezem vizsgával, de az idők viharában elkeveredett, elnyelte a föld, egyszóval nincs meg. 
Próbáltam utánanézni, mi ilyenkor a teendő, azonban az én esetemre, jelesül, hogy még a régi papíralapú igazolvánnyal rendelkeztem, nem találtam megoldást. 

Ugyan be lehet adni egy pótlás iránti kérelmet a kormányhivatalhoz, azonban ehhez szükség van a többi között az utolsó megváltott állami horgászjegyre vagy annak másolatára. Na mármost, ezt ugye mindenki az igazolványban tartja, szóval értelemszerűen ez sincs meg. 
Elballagtam tehát ahhoz az egyesülethez, ahol utoljára tag voltam, gondolván, ennek vagy legalább a befizetéseimnek nyoma kell hogy legyen náluk, így az is tiszta sor (lenne), hogy volt horgászvizsgám, igazolványom stb. De nem. Kiderült, hogy a papíralapon kiadott dokumentumokról nincs nyilvántartásuk. Nem, nem ötven évvel ezelőtti ügyletekről beszélünk, hanem kb. egy évtizedesről. 

Kedvesen ugyan, de ellentmondást nem tűrően közölték, más megoldás nincs, vizsgázzak le újra, „amúgy sem árt az ismeretek felfrissítése”. Hogy micsoda?! Összességében több százezer forintot fizettem az évek során a horgászegyesületnek ilyen-olyan jogcímen, s ebből arra nem futotta, hogy egy normális nyilvántartást vezessenek? 

Kiderült az is, hogy nem én járok egyedül ilyen cipőben, jó páran keresték már meg ezzel a problémával őket, de nekik sem tudtak segíteni. Részemről mindezt elfogadhatatlannak tartom, s szinte kizártnak, hogy ne lenne valamilyen megoldás. Mint ahogy azt is, hogyha tényleg nincs, a jövőben akár egyetlen forintot is fizessek egy horgászegyesületnek, inkább lemondok a szenvedélyemről. Persze le tudnék vizsgázni, de most már juszt se. 
Név és cím a szerkesztőségben 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!