Postabontás

2022.12.14. 11:13

A bevásárlókocsi nem ülőhely, legfeljebb cipő nélkül

W. K.

Fotó: FamVeld

A bevásárlókocsik tisztaságával, illetve azok rendeltetésszerű használatának fontosságával kapcsolatban több észrevétel is érkezett szerkesztőségünkbe.

Egy olvasónk szerint az, hogy a gyerekek a bevásárlókocsiban utaznak, higiéniai szempontból is kifogásolható, ráadásul rendkívül balesetveszélyes. - Ha egy pillanatra nem figyel a szülő, a gyerek felállhat, a kocsi megbillenhet, és máris ott a baleset - hívja fel a figyelmet a veszélyre. Megjegyezve, hogy ha már a szülők ennyire felelőtlenek, én is azt mondom, hogy a biztonsági őrt kell feljogosítani, hogy kezelje az ilyen helyzeteket.

 Más szerint a neveletlen gyerekek (vagyis inkább szülők) pedig koszos talpú cipővel randalíroznak a bevásárlókocsikban, ahova a többi vevő a drága péksüteményt és egyéb élelmiszert teszi. - Nekem is voltak kicsik a gyerekeim, de eszembe nem jutott cipővel, de anélkül sem, betenni a kocsi, áruknak fenntartott részébe őket. Arra ott van az ülőke, vagy ha az nem tetszik a gyereknek, akkor gyalogolhat is. Nevelés kérdése az egész - hangsúlyozza olvasónk. 

- A jó példák mellett se szabad azonban elmenni - osztotta meg tapasztalatait szintén egy előfizetőnk. - Amikor megláttam a 3 év körüli kislányt a bevásárlókocsiban ücsörögni, először azt gondoltam, jelzem az anyukájának, hogy ez se nem higiénikus, se nem veszélytelen. Közelebb érve azonban láttam, hogy a gyerek a levetett kabátján ült, és cipő se volt a lábán. Az anyukája a lábbelit egy műanyag szatyorba tette, így az nem érintkezett a kocsival. A példa mindenki számára követendő - összegezte véleményét olvasónk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!