Postabontás

2023.07.21. 07:40

Olvasói levél: emberségből csillagos ötös

Dunántúli Napló

A kép illusztráció

Fotó: PopTika

A DN Postabontás vagy az SMS rovatában gyakran jelennek meg olyan olvasói bejegyzések, amelyek az egészségügyben tapasztaltak alapján, általában elmarasztaló véleményt fogalmaznak meg. Én most az ellenkezőjéről szeretnék említést tenni. 

Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt egy évben szinte haza járok a Szívcentrum műtőibe. Így volt ez július 14-én pénteken is, amikor egy pacemaker korrekciós beavatkozásra került sor. A doktor úr jelezte, hogy reggel már egy műtéttel kezdi a napot, délután is lesz egy, a kettő között elvégzi nálam a szükséges beavatkozást. Így is történt, kora délután került rám a sor, és a harminc perces műtét után már sietett is a másik műtőbe. Tájékoztatott, hogy négy órán keresztül, vállamon egy kilós nehezékkel, feküdnöm kell. Amikor végez a műtéttel, jön, megnéz, és utána otthonomba távozhatom. A következő találkozónk már este hét órakor volt, levette a kötést, újat tett rá, és elköszönt tőlem, de jelezte, hogy vasárnap átköt ismét. Vasárnap délután csöngött a telefonom. A doktor úr közölte, hogy hamarosan a lakásomon lesz. Vasárnap délután kettő órakor megjelent, megnézte a sebet, új kötést tett rá. Még egy „hála-kávét” sem fogadott el. Mosolyogva mondta, hogy siet, készen van az ebéd, és várja ifjú neje és a 17 hónapos kisfia. Ki kell emelnem a Szívsebészeti Osztály ápolóinak, nővéreinek a nagyfokú kedvességét, türelmét! Erősen mozgáskorlátozott vagyok, én minden segítséget megadtak nekem, beleértve a műtő dolgozóit is. Nagyon nagy hálámat szeretném kifejezni az operáló orvosnak, műtősöknek, ápolóknak és ápolónőknek, hogy ilyen odaadóan, a munkájukat nagyon magas szinten végezve átsegítettek a nehéz órákon.

Maráczy Tibor 

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!