Postabontás

2023.08.18. 19:30

Olvasónk szerint Szent Erzsébet lehetne a Rózsakert névadója

Dunántúli Napló

Fotó: Löffler Péter

Egy szegénysorból kikerülő egyházvezető került a Vatikánba a pápai trónra, és megpróbál a saját szerény életvitelével példát mutatni az alsóbb egyházi vezetőknek. Talán így elérhető lesz, hogy az egyház visszanyerje azt a támogatottságát, amely ma nagyon hiányzik Európa országiban. Ami elindult „fent”, annak „lent” is folytatódnia kell. Ezt ismerte fel a Pécsi Egyházmegye élére került Felföldi László megyéspüspök, a hagyományteremtő szándékkal létrehozott családi fesztivállal, lehetővé téve a Püspöki Palota kertjének szabadon való bejárását. Ami nagyon fontos a programban, hogy mindenkit szeretettel várnak, hívőket és nem hívőket egyaránt.

Abban is sikerült a megyéspüspöknek előre lépni, hogy a pécsiek kedvelt szórakozóhelyét, a Rózsakertet elérhetővé tette a nagyközönség számára. Én elődjének is megfogalmaztam korábban a javaslatot, hogy ha már egyházi tulajdon, legyen a neve „Szent Erzsébet rózsakert". Esetleg az erre utaló jelkép - miszerint Szent Erzsébet kötényében a kenyér rózsává vált - megjelenhetne a kertre néző, keleti falon, egy hatalmas festmény formájában. Ez akár még idegenforgalmi látványosság is lehetne. Bízom benne, hogy a püspök úr is lát benne fantáziát!

Frantó

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!